5 dolog amit ki nem állhatnak a férfiak, amikor még csak alakul a románc köztetek

Kovács Andrea
Írta: ,
5 dolog amit ki nem állhatnak a férfiak, amikor még csak alakul a románc köztetek

A kapcsolat alakulása éppannyira lehet izgalmas, mint amennyire fárasztó és zavarba ejtő. Utóbbi esetén sokan inkább kihátrálnak a viszonyból, pedig könnyen megeshet, hogy csak elsiklottak egymás mellett az elképzelések. De mit kerülj el, amikor még csak alakul köztetek a szerelem?

Az önbizalom nem egyenlő az egoizmussal

Ugyanezt a tanácsot a férfiak legjava is meghallgathatná, aligha van kiábrándítóbb tény, mint amikor a kiszemeltről kiderül, hogy vérbeli egoista.

Szó sincs arról, hogy ne lenne éppenséggel rendkívül vonzó a kellő mennyiségű önhittség, de ha a saját önbizalmunk mindenki lekezelésével és leszólásával jár, akkor az a legkevésbé sem lesz vonzó a másik számára.

Sőt, éppen ennek ellenkezőjével lehet igazán levenni a lábukról a férfiakat. A kicsit szerényebb, csendesebb hozzáállás, véleményformálás kifejezetten jót tehet a kapcsolat alakulását illetően. Figyelmesebbé, törődőbbé teszi a férfit, aki így kiteljesítheti legmélyebben gyökeredző szerepeinek egyikét. Szóval félre az egóval, legyél magabiztos, de ne heveskedő, követelőző.

Ne erőltess rá szerepeket, feladatokat

Nagyon érdekes korszakot élünk, legalábbis ami a női, férfi szerepeket illeti, mindenképpen.

Nem mondhatnánk, hogy minden területen ragyogó a helyzet, de azért alakulnak az esélyek, a lehetőségek.

Persze ezzel kézen fogva jár, hogy a nőkre minden eddiginél több feladat hárul, amit sokan nagyon nehezen élnek meg.

Az mindenesre biztos, hogy senki sem szereti hallani, miszerint rosszabb a másiknál, értékelhetetlent nyújt, főleg nem általánosítás (pl. nemek) szintjén. Se múltbéli történésekkel, se jövőbeli tervekkel ne azonosítsd, s ezáltal alacsonyítsd le a partneredet!

Például ne vágd a fejéhez, hogy az exed sosem segített semmiben, és elvárod, hogy a következő kiszemelted másként tegyen. Normális kapcsolatban a másik segítésére magától értetődő, nem kell külön kiemelni.

Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra