Címlap / Életmód / Táplálkozás / Testi, lelki megújulás a hús mellőzéséve...

Testi, lelki megújulás a hús mellőzésével és bio csírával

Vegetarianizmus

A vegetáriánusok között kevesebb az allergiás, élénkebbek, mint fizikailag, mint szellemileg.

5 csillagjegy, akit hidegen hagy a korkülönbség

Alapvetően a vegetáriánus emberek nem csupán táplálkozási szokásaik miatt térnek el a többi embertől.

Ez inkább egy eszme: minél kevesebb állatnak okozzanak szenvedést. Ám más szempontok is szerepet játszanak, nem csak az etika: a környezetvédelem, az egészség tudatos megőrzése.

Olvass még a témában

A vegetáriánusok többet mozognak, és kevesebben dohányoznak, mint húsevő embertársaik.

A vegetarianizmus története

Először Indiában jelent meg, de vele egy időben az ókori görög világban is – vallási, filozófiai okokból. A görög világban csak a gazdagabb felvilágosult réteg követte ezt az életvitelt, a köznép pedig szükségszerűen kevesebb húst evett, hiszen nem volt rá pénze.

Még Pitagorasz is tartózkodott a hústól, erkölcsi és vallási okokból. Már akkor úgy tartották, hogy aszkétikus és filozófiai fejlődésükben gátolja az embert a húsevés. A középkorban az eretnek mozgalmaknál volt jellemző, hogy tartózkodtak a húsevéstől.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kanállal ette a pörköltet – ezért lett vége a kapcsolatnak
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.