Tudod, hogy a kis sikerekkel is méltón kell bánni
Régen, amikor nem volt kedvem elmenni edzeni, de mégis rávettem magamat, úgy jöttem haza, hogy „ez az edzés aztán semmit sem ért és felesleges volt az egész”. Most viszont azt érzem, hogy „nem ez volt életem edzése, de jól esett és örülök, hogy így is elmentem”. Mekkora különbség, igaz? Sokat számít, hogy a kisebb sikerekhez hogy állunk: értékeljük, ünnepeljük őket, vagy éppen kudarcként értelmezzük.
Az elménk hajlamos arra, hogy elvonja a figyelmünket az apróbb eredményekről, pl. arról, hogy sikerként éljük meg azt, hogy nekiálltunk edzeni, vagy, hogy keveset ugyan, de fogytunk az adott héten is. Sokan hajlamosak a negatívumokra összpontosítani és ez megmutatkozik az edzéshez való hozzáállásunkban, valamint az önmagukba vetett hitben is. Azonban, ha szereted a testedet, akkor az edzésre úgy tudsz tekinteni, mint az öngondoskodás egy fontos részére.
Nem azért adod meg magadnak, hogy jobban nézz ki, hanem azért, mert tudod, mennyire sokat jelent az egészségedet tekintve.
A tartósan jó közérzet titka az, hogy olyan szokásokat alakítasz ki az életedben, amelyek támogatják a jóllétedet. Ha az egészség, a sport, az edzés egy tudatos választás, akkor az lényegében már szokás. Nem lesz hozzá szükséged extra akaraterőre, mert automatikusan az lesz a norma. Olvass még a témában
Hallottál már a fordított bakancslistáról? Ez lehet a boldogság kulcsa
A pénzes férfi alapít még egy családot, a pénzes nő pedig meg sem házasodik
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
Melyik naplemente a kedvenced? Felfedi a rejtett személyiségedet
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkEzzel a 2 szuperkönnyű jógapózzal mérhetően nyugodtabb lesz az alvásodA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






