Ismerd meg az aszcendensed és tudd meg, milyen tulajdonságokat köszönhetsz neki

Ismerd meg az aszcendensed és tudd meg, milyen tulajdonságokat köszönhetsz neki

Címlap / Életmód / Ezotéria / Ismerd meg az aszcendensed és tudd meg, milyen tulajdonságokat köszönhetsz neki

Bak

A Bak aszcendensű emberek a realisták megtestesítői: alaposak, megfontoltak és utálják, ha valamit nem tudnak kézzelfoghatóvá tenni. Általában lassan döntenek, főleg a nagyobb volumenű dolgok esetében. Ez nagyrészt onnan ered, hogy mindig tudatosak szeretnének lenni, próbálnak előre látni, és a lehető legkedvezőbb helyzetet kialakítani saját maguk számára. Hajlamosak arra, hogy bezárkózzanak, kapcsolatban is csak nagyon nehezen nyílnak meg – illetve képesek rá, hogy ismét magukba forduljanak, ha bármilyen sérelmet szimatolnak.

Kitartóak, célorientáltak annak ellenére, hogy általában élethelyzetük jóval körülményesebb a többi emberénél. Magatartásuk kissé merev, szabálytisztelő, diplomatikus, és hibájuk, hogy időnként túlságosan is a munkájuknak élnek.

Jó tanács az aszcendensedtől: Az igazi értékek és örömök jóval túlmutatnak a kézzel fogható, racionális dolgokon.

Vízöntő

Különösen eredeti látásmód, hozzáállás jellemzi a Vízöntő aszcendensű embereket. Ők mindig kreatívan döntenek és élnek, egyáltalán nem vacillálnak, mégis mindig jól megérzik, mi a helyes, melyik a leginkább járható út. Egy Vízöntő gyakran úgy gondolkodik magáról, mintha egyfajta különc lenne, aki kilóg a sorból. Ennek oka, hogy egyedi látásmódjából adódóan sok dolgot teljesen másként érzékel, mint környezete. Ebből ered egy negatív tulajdonsága, ugyanis az esetek többségében úgy véli, csak a saját álláspontja lehet helyes, mások egész biztosan tévednek.

Így fennhéjázóvá, szabályszegővé válhat, esetleg a megszokottnál is jobban elszigeteli magát az emberektől. Időnként már csak azért is mást mond, vagy tesz, mint amit környezete elvár, hogy bosszantsa az egész világot.

Jó tanács az aszcendensedtől: Nincs semmi baj az átlagossal! Sőt, időnként kifejezetten megnyugtató lehet az, amit már ismersz.

Halak

Kifejezetten érzelmes lény, aki mindig figyelembe veszi, mi a jó másoknak, a környezetének. Segítőkészen, önfeláldozóan viseltetik másokkal szemben, és időnként túlságosan is háttérbe szorítja a racionalizmust. Érzelmi alapon dönt, a szívére hallgat, nem az eszére. Szereti az embereket, a társaságot, végtelenül romantikus. Mivel ennyire érzelmes, hajlamos rá, hogy túl sokat aggódjon, vagy agyaljon pont azokon az érzelmeken, amiken nem lehet tudatosan változtatni.

Nehéz vele dűlőre jutni probléma esetén, hiszen minden nézeteltérésnek is csak az érzelmi oldalát látja – márpedig így nem igazán lehet tudatosan dönteni. Álmodozó személyiségéből ered, hogy környezete sosem tudja igazán kiismerni, örökre talányos marad az egyik oldala. Számára a szeretet alapvető, és a legfontosabb dolog a világon.

Jó tanács az aszcendensedtől: Egy-egy komoly dolog tisztázása nem az érzelmek feladását, hanem azok kiteljesítését jelenti.

Kos

A Kos aszcendensű emberek számára nincs elérhetetlen cél, leküzdhetetlen akadály. Vállalkozó szellemű embernek tartják, aki rendszeresen új dolgokba vág bele, mindig kipróbál valamit és mindig a legjobbat próbálja kihozni az adott helyzetből, kihívásból.

Mivel ennyire célorientált, hajlamos lehet rá, hogy ne legyen tisztelettel környezetére, másokra, emiatt törtető magatartás jellemzi. Iszonyúan energikus, folyton cselekedni akar, képtelen nyugodtan megülni a fenekén, esetleg tétlenül várni valamire. Ebből adódóan jellemző rá egyfajta agresszív magatartás, rendszerint rá akarja erőltetni környezetére az akaratát, néha pedig zsarnokoskodik.

Jó tanács az aszcendensedtől: Fogadd el, hogy nem csak a jó, hanem a rossz dolgok is saját cselekedeteidből adódnak!

A cikk még nem ért véget! Lapozz egyet ide kattintva >>

Oldalak: 1 2 3

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást