Amivel elvesztegeted a 20-as éveidet, és még csak észre sem veszed
A húszas éveid megalapozzák a jövődet, a gondolkodásmódodat, és rengeteg csodálatos, vagy éppen szomorú emléked származik innen. Ez…
2024.07.09.
A húszas éveid megalapozzák a jövődet, a gondolkodásmódodat, és rengeteg csodálatos, vagy éppen szomorú emléked származik innen. Ez…
Akinek nagyon elege van már a kánikulából, talán megkönnyebbüléssel fogadja, hogy az igazán embert próbáló nyarakat nagy valószínűséggel…
A cochleáris implantátum beültetése eredményeképpen ma már a súlyos nagyothallók és - bizonyos esetekben - siket emberek is…
Amióta gyermekem van, sokkal központibb szerephez jutott az életemben a szeretet kifejezésének fontossága.
Bár a nyár szuper évszak, hiszen ilyenkor igyekszünk a lehető legtöbb időt a természetben tölteni, mégis, nem árt…
Nem szokás az ilyenekről beszélni, mégis az emberek nagy része, ha kérdezik, bevallja: bizony belepisil a zuhanyzóba, mert…
Akik hisznek a reinkarnációban, úgy vélik, lelkünk már sokadjára születik újjá. Korábbi életeinkből hozott tapasztalatainknak nagy hasznát vesszük…
Egy kimerítő nap után nem feltétlen a sportolás az első gondolatunk, mikor hazaérünk. Ha pedig ledőltünk a kanapéra,…
Jó ideje dolgozol azon, hogy olyan formás legyen az alakod, ahogyan azt már rég elképzelted, de a hasad…
Öngyógyításra vagyunk programozva születésünk pillanatától. A szervezetünk képes csodával határos módon regenerálódni még a legsúlyosabb betegségekből is. Sokaknak…
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.