Egyetlen trükk, amivel sokkal hatékonyabban fognak telni a napjaid
Mindig rendkívül elfoglaltnak éreztem magam, gimis korom óta. Tanulás mellett korrepetáltam nálam fiatalabbakat, aztán az egyetem alatt már…
2019.05.25.
Mindig rendkívül elfoglaltnak éreztem magam, gimis korom óta. Tanulás mellett korrepetáltam nálam fiatalabbakat, aztán az egyetem alatt már…
Két munkahely között pár éve úgy döntöttem, tartok egy kis pihenőt, két hónapot. Rengeteg tervem volt, el akartam…
Vannak olyan munkakörök, amelyekben egyértelmű, hogy nem csak egy állása van az embernek (helló, újságírás!), de az is…
Munka, család, partner, barátok, edzés, házimunka, alvás, szórakozás. Csak néhány dolog, amelynek mindannyiunk életébe bele kellene férnie. Mindegyik…
Sose tudod, pontosan hányadán állsz a teendőiddel? Úgy érzed, elfolyik az idő, és semmivel sem haladsz úgy, ahogyan…
Gyakran előfordul veled, hogy épp mindig a készülődés során üt be a káosz, pont az a ruha nincs…
Ha imádsz könyveket venni, egyszerűen nem tudsz úgy elmenni egy könyvesbolt mellett, hogy be ne nézz, majd persze…
Neked is ismerős a helyzet, hogy sok a munka, néha előfordul túlóra is, jó lenne edzésre is eljutni,…
Korunk egyik jellemzője, hogy nagyon nehéz a jelenben lenni. Ezt te is tapasztalhatod, mikor egy időben több dolgot…
Csak úgy folyik ki a kezeink közül az idő – az egyik percben még a reggelit csináljuk, aztán…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.