Amit még feltétlenül tudnod kell
Nap mint nap sokunkkal előfordulhat, hogy egy bizonyos ponton alvással kapcsolatos szorongás alakul ki bennünk. Ha azonban szomnifóbiáról van szó, a félelemnek és az alvás elkerülésének intenzívnek, tartósnak, és a mindennapi életet megzavarónak kell lennie.
Tekintve, hogy bőven vannak más alvászavarok is, a gyógyuláshoz vezető úton feltétlenül érdemes egy mentálhigiénés szakemberhez fordulni, aki már abban is segíthet, tényleg szomnifóbiád van, vagy esetleg más probléma áll az alvási nehézségeid mögött.
Szerencsére jó néhány egyéb dolog is van, ami szintén segíthet szembenézni a szomnifóbiával, illetve leküzdeni. Dr. Vida szerint jó ötlet lehet például egy lefekvés előtti meditáció, mondjuk a progresszív izomlazítás. Ez segíthet elterelni a figyelmet a gondolataidról, és a testedre összpontosítani, így pedig összességében nyugtatóan hathat rád.
De a szakember szerint érdemes egyfajta halogatással is próbálkozni, például azt tudatosítani magunkban, hogy igen, az adott probléma jelen van az életünkben, viszont igenis „át tudjuk tolni” mondjuk másnap délelőttre, akkor foglalkozni a megoldásával, este pedig csak megpróbálunk szimplán aludni, átmenetileg félretéve a kényszerérzetet. Tagadni a fóbiát viszont nagyon visszásan is hathat, ezért tényleg mindig inkább a megoldásra érdemes törekednünk.
Végül, de nem utolsó sorban nagyon sokat számíthat az is, ha tudatosan törekszel arra, hogy legyen egy jó alvási rutinod, beleértve a gyakori alvást nehezítő tényezők kerülését is, mint amilyen az elalvás előtti tévézés vagy a közösségi médiás felületek böngészése. Abban az esetben pedig, ha azt érzed, hogy az alvási nehézségeid vagy az alvástól való félelmed már kezd rontani az életminőségeden vagy a mindennapi teendőid ellátásán, akkor feltétlenül fordulj egy szakemberhez, aki személyre szabottan segíthet neked. Olvass még a témában
Érzelmi gyökértelenség – amikor nincs talaj a lelked talpa alatt
Ezt hozza 2026. szeptember 13. a numerológia szerint: új dolgok és változás
Ezt hozza 2026. augusztus 28. a numerológia szerint: bátorság és belső erő
„A ‘családfő’ egy napot nem tud lemenedzselni a gyerekekkel” – Ha a férfiak a vezetők, akkor miért a nő hoz meg minden döntést?
Forrás: wellandgood.com, nyitókép: AleksandarNakic/istockphoto.com
Következő cikkünkMikrozöldek termesztésére cserélte a nagyvállalati környezetet József, ma a MikroManna büszke tulajdonosaSzámomra éppen ilyen Mohr József útja is, aki közgazdász végzettséggel döntött úgy hosszú évek után, hogy egy egészen más hivatást választ. Ma már saját vállalkozása van, a MikroManna, amelynek kínálatában csupa egészséges, friss, tápláló, az egészségünknek sok szempontból kedvező mikrozöldek találhatók. József ráadásul a…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






