Számomra éppen ilyen Mohr József útja is, aki közgazdász végzettséggel döntött úgy hosszú évek után, hogy egy egészen más hivatást választ.
Ma már saját vállalkozása van, a MikroManna, amelynek kínálatában csupa egészséges, friss, tápláló, az egészségünknek sok szempontból kedvező mikrozöldek találhatók. József ráadásul a megtermelt mikrozöldekkel személyesen is jelen van több helyszínen – a Czakó Piacon, a Városmajori Termelői Piacon és Törökbálinton is – ahol az érdeklődők egyenesen tőle is megtudhatják, miért is olyan nagyszerűek ezek a növények.
Honnan ered a mikrozöldek iránti szereteted?
Falusi gyermekkorral rendelkezve, mezőgazdász családban nőttem fel, és a gyerekkoromat teljesen beszőtték a kert- és a földművelés körüli tevékenységek. Nálunk jellemzően nem boltba kellett menni ételért, hanem a spájzba vagy a konyhakertbe. Ezt akkor nem tudtam még igazán értékelni, de most, hogy városi környezetbe kerültem, ez az önellátás egyre jobban hiányzott. Olvass még a témában
3 dolog, amire a 90-es években tanítottak minket – ma már tudjuk, hogy súlyos tévedés volt
4 red flag nőkben, amit nőként azonnal meglátok
A Végítélet lapja: ezt üzeni a novemberi Tarot kártya a mély, transzformatív energiák mellé
Ezt hozza 2026. október 29. a numerológia szerint: biztonság és szilárd alapok
A Covid időszaka csak tovább erősítette bennem ezt az érzést, és ezért kerestem elérhető megoldásokat. A mikrozöld egy ígéretes megoldásként került a palettára. Ezzel párhuzamosan van még privát célra teraszon nevelt paradicsomom, paprikám, otthon sütött kenyér, de hobbi sörfőzéssel is foglalkozom.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






