Levezetni az egész napos feszültséget
Sajnos egy váratlan esemény miatt szakítanom kellett a zumbával is (természetesen nem örökre!), de a rendszeres testmozgás az életem szerves részévé vált, ezért újabb sportot kerestem magamnak, amiben kiélhetem a szenvedélyemet. Nem is számítottam rá, hogy lesz még egy mozgásforma, amit igazán megkedvelek, pedig lett, méghozzá az úszás. Bár gyermekkoromban valamelyest tudtam úszni, eléggé féltem a víztől és hosszú évekig kerültem is a medencéket, ezért miután abbahagytam a zumbát, éreztem, eljött az idő, hogy végre rendesen megtanuljak úszni. Be is iratkoztam egy tanfolyamra, az elején nagyon izgultam, de most már nyugodtan kijelenthetem, egyáltalán nem ciki felnőtt úszásoktatásra járni. Nagyon jó társaságba csöppentem, az oktatók is igazán rendesek voltak és jó érzés volt valami újat tanulni.
Nagyon megszerettem ezt a sportot, az oktatás után már egyedül jártam az uszodába heti három alkalommal. Mindig újabb és újabb célokat tűztem ki magam elé, folyamatosan emeltem a leúszott hosszok számát. Nagyon belejöttem, és igazán jól esett, amikor a mellettem úszó idegenek megdicsérték a technikámat. Hamarosan észrevettem, hogy egyre gyorsabban fogyok, ráadásul láthatótóvá váltak az izmaim is. Bátran kijelenthetem, az úszás az egyik legjobb mozgásforma, amely teljesen átmozgat és amelytől szinte megerőltetés nélkül leszünk izmosabbak, csinosabbak. Ma már el sem tudok képzelni jobb programot annál, hogy munka után végre belecsobbanhassak a medencébe és az úszás során levezessem az egész nap felgyülemlett feszültséget.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





