A világjárvány múlandóban – csak a szorongásunk a régi

Címlap / Életmód / Lélek / A világjárvány múlandóban – csak...

A világjárvány múlandóban – csak a szorongásunk a régi

„Személyes karanténom és mentális egészségi állapotom összeomlása jóval a COVID-járvány előtt kezdődött.” – kezdi beszámolóját a Psychology Today egyik pszichológusa, Seth J. Gillihan. Micsoda? Egy pszichológussal is előfordulhat, hogy egy ilyen helyzetben segítségre szorul? Hát persze!

3 csillagjegy, akit próbára tesz a sors

Ezek után már nem meglepő, hogy az „átlagos” emberek között is rengetegen vannak, akik nem tudtak és nem tudnak megküzdeni ezzel a hatalmas teherrel. Seth elmondásra szerint maga is átesett a víruson és annyira elhúzódott a betegsége, hogy a tevékenységeit nagyon jelentősen redukálnia kellett. A napja nem állt másból, mint néhány hétköznapi rutinból, párórás munkából és amennyire tudta, kivette a részét a gyereknevelésből. 

A társadalmi elszigeteltség ebben az időszakában ő is komoly mélységeket élt meg. Az egyik legkellemetlenebb problémája az volt, hogy alig volt hangja, márpedig így a hétköznapi kommunikáció is nehezére esett a családjával, a munkáját szakemberként nem tudta megfelelően ellátni.

Olvass még a témában

Úgy érezte, borzasztóan leszűkültek a lehetőségei, összement a saját kis világa és a depresszió tüneteit vélte felfedezni magán. Olyannyira mélyre csúszott, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejében, bár szerencsére tettlegességig sosem folyamodott. 

Koronavírus miatti szorongás

Hogyan lehet kilépni a gödörből?

Seth is megélte a komoly hullámvölgyeket, amikor nem csak maga, hanem a családja, a gyermekei miatt is aggódott és aggódik a mai napig. Ennek oka az, hogy a különféle tanulmányok alátámasztották, azok a gyermekek, akik társadalmi elszigeteltséget élnek meg, nagyobb valószínűséggel lesznek szorongó, depressziós felnőttek.

Bár Seth már túl van a nehezén, elárult néhány módszert, ami segíthet feloldani a bennünk levő gátakat és átlendítheti a szorongásos állapotokon azokat, akik a pandémia elmúlásával, az esetszám csökkenésével sem érzik úgy, hogy végre felszabadultak. 

Kognitív terápia

A pszichológus szerint fontos, hogy megkérdőjelezzük az összes félelmünket, mert ezek gyakran pusztán elmeszülemények. Saját példája alapján Seth folyton azt mondogatta magának, hogy mennyire szánalmas, hogy szakértő létére így viselkedik, hogy ennyire lerántotta a betegség, hogy erejében levő férfi létére is így ledöntötte a lábáról a koronavírus.

Úgy véli, nem szükséges hamis pozitív-illúziókat kelteni, tehát elhitetni magunkkal, hogy iszonyúan boldogok vagyunk, ha ez nem igaz. Sokszor elég felismerni azt, hogy elménk nem csak valós, hanem hamis gondolatokat is generál és tudomásul kell venni, hogy ezek egyszerűen nem igazak. 

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.