Mit szoktál firkálni? Ezeket a fontos dolgokat árulja el rólad
Biztos neked is feltűnt már, hogy a megbeszéléseken, az iskolai órákon, telefonálás közben vagy csak unalmadban össze-vissza firkálgatsz…
2025.01.27.
Biztos neked is feltűnt már, hogy a megbeszéléseken, az iskolai órákon, telefonálás közben vagy csak unalmadban össze-vissza firkálgatsz…
Némelyik olyan apróság, ami talán fel sem tűnik annak, akinek nem kell elszenvednie, mások sokkal súlyosabbak, mégis részei…
Az asztrológiában minden ujjhoz hozzárendelhető egy bolygó. Az ujjak formájából és hosszából lelki tulajdonságokra és betegséghajlamokra lehet következtetni.
Egészséges mentalitású embernek nincs szüksége arra, hogy érzelmi zsarolással érje el célját. Az érzelmi zsaroló szájhős, nem bírja…
Az emberek az idővel változnak. Ez a változás elkerülhetetlen, szinte észrevétlenül köszönt be az életünkbe, ahogyan egyre idősebbek…
A halogatásnak sok oka lehet, ám a legjellemzőbb az, hogy akkor halogatunk valamit, ha az egy „nem szeretem”…
Az újévi fogadalmak többnyire olyan gyorsan el is tűnnek a süllyesztőben, mint ahogyan jöttek, de ha azt szeretnéd,…
Hét éve élek a mostani lakásomban. Ebből hatot már a kislányommal közösen töltöttem itt. Mint a legtöbb otthonban,…
Úgy érzed, máris elveszett az újévi lelkesedésed? A kitűzött céljaid homályosak, és bármennyire is szeretnéd elérni őket, egyre…
Minden generáció úgy érzi, hogy az ő korosztálya a legjobb és neki a legnehezebb, de mi az, ami…
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.