A halogatásnak sok oka lehet, ám a legjellemzőbb az, hogy akkor halogatunk valamit, ha az egy „nem szeretem” dolog. Tehát, a halogatásnak többnyire érzelmi háttere van.
Az élethez bátorság kell
Egyszer valakitől azt hallottam, hogy az élethez bátorság kell. Úgy tűnik, ebben az összefüggésben valóban szükségeltetik a bátorság. Minden ember fél az élet racionalitásaitól, esetlegességétől, attól, hogy nem vagyunk elég kemények, elég okosak az élet problémáinak megoldásához. Az élet problémái nem személyfüggőek, időbeni, sűrűségbeli korlátai sincsenek. Erre mondjuk azt, hogy „ezt dobta a gép”, tehát a probléma nem akkor jön, amikor a legjobban fel vagyunk készülve, amikor mentálisan, fizikailag és anyagilag erősek vagyunk. Az, hogy bizonyos dolgok megtörténtét nem tudjuk befolyásolni, félelemmel tölt el mindenkit, ez pedig halogatáshoz vezethet.
Halogatás és türelem
A halogatás időhúzás. Szeretnénk hinni, hogy a következő percben, napban, évben valami megváltozik. Fel kell tudnunk ismerni, hogy mi az, ami változhat magától, és mi az, amihez nekünk kell tennünk, hogy változzon. A legnagyobb hiba, ha a halogatást összekeveri az ember a türelemmel. A halogatás oka mindig a félelem. A türelemben viszont sosincs félelemérzés. Tehát, ha sokat rágódunk valamin – mert félünk a tett következményétől – az halogatás.
Halogatás az, ha meggyőzzük magunkat arról, hogy minden úgy van jól, ahogy van.
Ez egy menekülési stratégia. Menekülni pedig az elől szoktunk, amitől félünk. Félelmek nemcsak a rossz dolgok kapcsán keletkezhetnek, hanem jó dolgok kapcsán is, tehát a jóra irányuló dolgokkal kapcsolatban is halogathatunk.
A szorongó halogató típus
Szorongó halogató az, aki annyira fél a kudarctól, hogy már-már pánikba esik. Nem a félelemmel van a probléma, inkább annak mértékével. Ez pedig a személyiséggel függ össze, hiszen egy pozitív életszemléletű ember nem „éli” bele magát a sikertelenségbe, nem éli meg annak mélységeit. Nem mantrázza azt, hogy „nekem ez sikerül”. Ez a pesszimista ember ismérve. A szorongás már önmagában negatív dolog, egy pszichológiai probléma, mely esetenként még mélyebb vizsgálódást igényel.
A nyugodt halogató típus
Ők azok, akik kívülről úgy látszanak, mintha semmi sem érdekelné őket.
Az ilyen emberek nemes egyszerűséggel odébb tolják a kötelességet, azt, amit halogatni kívánnak, és helyette olyan dologgal „ütik agyon” az időt, ami örömet okoz nekik.
Ez a fajta halogatás sem mutat előre, hiszen ez is egyfajta menekülés, nem a „rossz jóvá varázsolása”. Ebben az esetben a halogatás következménye az, ami a bajt jelenti. Tehát, halogatni akkor sem jó, ha közben „jól” érezzük magunkat. Míg a szorongó halogatót a társadalom sajnálja, megérti, addig a nyugodt halogatót többnyire elítéli, felelőtlennek titulálja.
A halogatás, mint népbetegség
A halogatás akkor lesz nagy probléma, amikor életmóddá válik. Az Egyesült Államokban végzett felmérések szerint a felsőfokú intézményekben tanuló diákok 80%-a halogat. A fő ok az lehet, hogy annyi felé kell teljesíteni, időre és ugyanakkor minőségre is, hogy a lélek ezzel tiltakozik a megterhelés ellen. Márpedig teljesítenie mindenkinek kell. Az élet azt várja el, hogy mindent jól csináljunk – a hiba megbocsáthatatlan. Ez életmódváltozással jár együtt, szokások alakulnak ki, olyanok, mint a halogatás. Nem egyik napról a másikra, hanem szép lassan belecsúszva abba.
Rangsorolj!
Fontos tehát a fontossági és időrendi sorrend, annak maximális betartása. Napi rendszerességgel adjunk számot magunknak, hogy mit sikerült és mit nem sikerült elintézni. Ha valami nem sikerült, akkor ne essünk pánikba, próbáljuk meg újból, adjunk új, reális határidőt magunknak. Amit viszont sikerült megtennünk, azért dicsérjük, jutalmazzuk meg magunkat. Osszuk be tennivalóinkat, de sose reggel írjunk teendőinkről listát, hanem előző nap este, és arra is figyeljünk, hogy reális mennyiséget vállaljunk – így kisebb mértékben fogunk szorongani.