Betegségek, amik 50 fölött sújtanak le a leggyakrabban
„Jaj, nekem már annyi bajom van!” – sóhajt az egyik ötvenes, a másik pedig jóganadrágba bújva is úgy…
2013.12.05.
„Jaj, nekem már annyi bajom van!” – sóhajt az egyik ötvenes, a másik pedig jóganadrágba bújva is úgy…
Minden embernek mást jelent a hideg és a meleg fogalma, sőt, egy embernek napszakonként is változhat a hőérzete.…
Gyerekkorom egyik legkedvesebb meséje, emlékszem még a diafilm képkockájára, amint Münchausen báró saját hajánál fogva húzta ki magát…
Több millió migrénes betegnek nyújthat felszabadulást az új mágneses „fájdalom-távvezérlő”. A mérete és súlya, mint egy hajszárítóé, a…
A Pilates biztosítja, hogy 70 százalékkal jobban megmozgat, mint az átlagos gyakorlatok és 2 kilóval kevesebbnek mutatsz egyetlen…
„A láb mindig kéznél van” – szokták mondani. Meg azt is, hogy most túl hideg van, túl sötét,…
Az orvosoknak még viszonylagosan pontos adatuk sincs, hogy a nők hány százaléka szenved – szó szerint – ebben…
Sokunknak annyi dolga van, hogy néha még 10 percet sem tudunk rászánni a napunkból testünk tudatos formálására. Ha…
Még novemberben is vannak olyan napok, amikor az ősz a szebbik oldalát mutatja. Sajnos ez azonban inkább ritkaságnak…
A borongós időben hamarabb ránk tör a fáradtság, ám sokszor csak elhatározás kérdése, hogy teret engedünk-e neki, és…
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.