A só fontossága
Gyerekkorunkból emlékezhetünk a magyar népmesére, amiben a királylány úgy szerette édesapját, mint az emberek a sót – a sót, amely ősidők óta elemi táplálékunk és orvosságunk. De egy másik szófordulatban is felbukkan: az élet sava(sója)-borsa, tehát mindennek a legjava.
A só kémiai összetételét tekintve nátriumból és klórból áll, melyek testünk vízháztartásának szabályozásáért felelősek. A napi nátriumbevitel csaknem 100%-át a só fedezi, ez a makroelem pedig elengedhetetlen a szervezet egészséges működéséhez. A megfelelő mennyiségű és minőségű sóbevitel felel még az idegsejtek helyes összeköttetéséért, az ingerületátvitelért, valamint kielégítő mennyiségű folyadék mellett az izmok működésért, az erőnlétért is. Emellett szabályozza a vérnyomást, valamint csökkenti a szívritmus zavarait.
Élettani hatásain túl a gasztronómiában is jeleskedik, hiszen kiemeli az ételek ízét, és egyben természetes tartósítószer is. Olvass még a témában
„Nem kell neki elmondanod mindent” – Ezért nem egészséges az összes érzésed megosztani a pároddal
Nem gondoltam, hogy a szomszédom miatt kell majd „azt a beszélgetést” előbb lefolytatnom a gyerekemmel
Mit vigyél a temetőbe? 7 virág, amely más-más érzelmet fejez ki
Egész életünkben egy célt hajszolunk – de közben élvezzük az utazást?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






