És ha már a folyó ügyeinknél tartunk, azt a bizonyos kétbetűs kis helyiséget is gyakrabban látogatom. Éljen a gyorsabb anyagcsere és a méregtelenítés!
Most két hétig a proteindiéta 1. szakaszában vagyok, az ezzel kapcsolatos részleteket itt tekinthetitek meg. Folyamatosan kapcsolatban vagyok Protissimoékkal, és a lelkemre kötötték, hogy nagyon ügyeljek arra, hogy ne éhezzek. A proteinporok elfogyasztása közötti időszakban nyugodtan ehetem a megengedett, hagyományos ételeket, ill. az étkezéseket nagy pohár vízzel zárom.
A logisztikával még mindig hadilábon állok, de nem adom fel. A kiegészítő ételek megvásárlása, elkészítése, elpakolása, magammal hurcolása, ami kicsit nehézkes, de mindig megoldom. Hajnalban indulok el itthonról, majd késő este kerülök ágyba, úgyhogy látnotok kéne a reggeli sprintjeimet: kb. 25 perc alatt készítem össze az egész napi motyómat, Protissimo proteinporból készült hamit reggelizek, pl. almás-fahéjas zabkását, majd próbálok megfelelő göncöt találni aznapra, iziben szempillát meg szemet rajzolok magamnak, nagyon gyors fogmosás, és usgyi. Nincs gondom ezzel, csak azért osztom meg Veletek, hogy érzékeljétek, ilyen körülmények között is megoldom a napi ötszöri étkezést. Olvass még a témában
Gluténmentes karácsony: így lett az én ünnepi menüm stresszmentes és finom
„Ne járj pszichopatával!” – Milyen tanácsot adnál a 10 évvel fiatalabb énednek?
Mit egyél uzsonnára és tízóraira? A két kiegészítő étkezés alapszabályai
Ezt hozza 2026. január 15. a numerológia szerint: kedvező nap ez a pénzügyi döntések meghozatalára
Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál
Remélem is, hogy nem leszek már a régi. Alkalmanként kissé fáradtnak érzem magam, de ezen nem is csodálkozom, mert úgy hozta az élet, hogy az első két napban összesen csak hat órát aludtam. Egy-egy munkával töltött napon pár perces lustálkodást is engedélyeztem magamnak, ha nem is nyugágyban, de legalább egy üres padon. A 3. napra ígért holtpontot hiába vártam. Egy dolog jelentkezett: intenzívebb fejfájás a tarkó környékén. Ne gondoljatok semmi komolyra, egyáltalán nem volt vészes. A negyedik napon pedig valami beindult a szervezetemben: borzasztó melegem volt és izzadtam… Körülöttem mindenki kabátban már, én meg egy szál blúzban kóricáltam a városban.






