Így befolyásolhatod az elmeműködésedet a mantrák segítségével

Így befolyásolhatod az elmeműködésedet a mantrák segítségével

Címlap / Életmód / Egészség / Így befolyásolhatod az elmeműködésedet a mantrák segítségével

A jóga nagyon divatos már nálunk is, a fővárosban szinte minden kerületben találni stúdiót (többet is), és ez alapvetően egy pozitív dolog. A legtöbb csoportos órán azonban csak a jóga egy apró szeletével találkozhatnak a vendégek, a testtartások gyakorlásával, ami csupán az első lépés ezen a fantasztikus úton. A jóga rendszere igen összetett, és ebben a cikksorozatban igyekszem bemutatni minden ágát, ha a pózokon túl is érdekel ez a csodálatos keleti hagyomány. A hetedik rész a mantrákról szól.

Az előző részekben megismerkedhettetek már sok lépcsőfokával a jógának, és a hetedik „eszköz” tulajdonképpen egy olyan állomás, amelyet önállóan is lehet gyakorolni, függetlenül a többi ágtól.

A mantra szóval már biztosan találkoztatok: jelentése varázsige, amely az anyag rezgését hivatott befolyásolni, illetve monoton, recsitatív ismétlése csillapítja, tisztítja az elmét.

Ez szintén egy olyan eszköz, ami segítheti a meditációra való felkészülést, hiszen végeredményben egy koncentrációs technika, amiben a szó, szótag, vers folyamatos ismétlésére összpontosítunk.

Minden mantrának megvan a saját hangrezgése, ami hatással van az elmeműködésünkre. A szó maga is erre utal, a manasz jelentése elme, tudat, míg a  trájaté azt jelenti, felszabadít. Egyes jógaforrások szerint hetvenmillió alapmantra létezik, és ezek, valamint kombinációik jelentik a teremtés kézikönyvét. A mantrákat háromféleképpen lehet ismételni: hangosan, csendesen és némán. Utóbbinál csak mentálisan történik a recsitálás, és ez egy befelé irányuló elmeállapotot eredményez, míg a hangosnál a rezgés erőssége a fizikai testünkre is hat.

A legalapvetőbb, úgynevezett gyökérmantra az „óm” (kiejtése: aum).

Gyakran ennek zengetésével kezdődik egy több versszakból álló mantra is. A hindu hagyomány szerint ez az univerzum teremtésekor elhangzott szent teremtő hang, az ősrezgés. Van, hogy csak ezt ismételgetik egymás után akár 1 órán át. Ez már mantrameditációnak is tekinthető, hiszen az elme mantrán való rögzítésével, rendszeres gyakorlás mellett, egyre közelebb kerülhetünk a meditációs állapothoz.

Vannak sokkal összetettebb mantrák is, és már számtalan modern feldolgozást találni a neten, sőt, híres mantraénekesek is koncerteznek világszerte, egy ilyen esemény pedig nagyon különleges tapasztalat lehet. Nemzetközileg talán a legismertebb Deva Premal, aki gyakran ad koncertet Magyarországon is, és valóban gyönyörűen énekli társaival együtt a mantrákat – természetesen a közönség is becsatlakozhat közben az éneklésbe, ami egészen katartikus élményt nyújthat. Az alábbi Gayatri mantra például egy fohász a Naphoz, amely az életet tartja fent a Földön, és ugyanakkor egy ima minden lény megvilágosodásáért.

Én például nemrég tudtam meg, hogy Tina Turner, a „rocknagyi” is külön albumot adott ki, amelyeken saját feldolgozásban adja elő a szívéhez közel álló mantráit. Az én személyes kedvencem tőle az alábbi béke mantra, amelynek jelentése:

Legyen minden élőlény boldog,

Éljen minden élőlény békében,

Érje el minden élőlény a bölcsességet,

Érje el minden élőlény az egységet,

Legyen boldogság az egész világon.

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!