Egyre több érv szól amellett, hogy alaposan csökkentsük a húsfogyasztásunkat, és egyre kevesebb amellett, hogy rendszeresen együnk állati eredetű termékeket. Azonban még mindig sokan vannak azok, akik ragaszkodnak a húsevéshez, és az alábbi tévhitek terjesztésével elbizonytalanítják azokat, akik szeretnének változtatni. Te ne dőlj be a leggyakoribb téveszméknek!
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Talán a leggyakoribb ellenvetés a vegán életmód ellen, hogy az ezt az étrendet folytató személy nem jut elegendő fehérjéhez. Akik ezt a vegánok fejéhez vágják, bizonyára nem sokat tudnak erről a fontos építőelemről, ugyanis teljes és bőségesen elegendő fehérjéhez juthat az is, aki növényi étrenden él.
Annyi azért igaz az állításból, hogy míg a húsban az összes esszenciális aminosav egyszerre jelen van, addig a növényeket illetően kicsit összetettebb a dolog. Utóbbiak fogyasztásakor arra kell ügyelni, hogy olyan növényeket fogyassz, amik kiegészítik egymást (ezt hívják komplettálásnak), mert minden növény más és más típusú aminosavakban bővelkedik.
Azonban nem kell aggódnod amiatt, hogy ezek az aminosavak nem találkoznak egymással, tehát nem válnak teljessé pl. akkor, ha nem egyszerre eszed őket: amennyiben néhány napon belül elfogyasztod a „másik adag” aminosavat, akkor azok a szervezeten belül egyesülnek, és a helyükre kerülnek. Ilyen párosítás pl. a gabona és a hüvelyes zöldségek, úgyhogy nem túl bonyolult az egész.
2/4 Egy vegán nem jut elegendő B-vitaminhoz
Különösen gyakran példálóznak ezzel a vegán életmód ellen, és a B-vitaminok közül is a B12 vitamin az, ami sűrűn kiemelésre kerül. Tény és való, alapvető vitaminról beszélünk, amiből sokak szerint a húsból lehet nagymértékben hozzájutni.
Ez igaz, de tudod, hogyan kerül a B12 manapság a húsba? Úgy, hogy az adott vitaminnal dúsított tápot, vagy injekciót adják az állatoknak, te pedig így fogyasztod el. Nem önmagában a húsban van a B12, hanem a tenyésztés, feldolgozás során kerül bele. Az is igaz, hogy a növényekből sem könnyű hozzájutni sőt, már lassan lehetetlen.
Éppen ezért messze nem csak a vegánoknak, hanem mindenkinek pótolnia kellene a B12-vitamint, a hiánya ugyanis általános probléma, nem pedig csak kizárólag az étrendtől függ. Ebből adódóan sokszor éppen a vegák és vegánok azok, akik nem szenvednek belőle hiányt, ők ugyanis többnyire tudatosan ügyelnek a pótlásra, mégpedig teljesen hétköznapi vitaminkapszula formájában.
Általános tévhit, hogy aki vegán, az csak vékony lehet, hiszen „zöldségeken és gyümölcsökön él” – nyilván ez nem igaz. Kiváló vegán süteményeket, tortákat lehet készíteni, nem is beszélve a magas kalóriatartalmú hüvelyesekről, a növényi olajokról, és gabonafélékről.
Egy vegán is élhet pont olyan egyoldalú, egészségtelen étkezést követve, mint olyasvalaki, aki szinte egész nap rántott húst és hasábburgonyát eszik. Többségünket húsfogyasztónak neveltek, ehhez az étrendhez igazodtunk, ezt tartjuk elfogadhatónak.
Amellett, hogy ebből a körből nehéz kitörni, nem egyszerű megtanulni az új étrendet sem, márpedig a fehérjéről szóló résznél is látszott, hogy némi szakértelem azért kell a vegán életmód egészséges és teljes értékű űzéséhez. A felvetésnél maradva ugyanakkor tény, hogy vegánként jóval nehezebb elhízni. Egyszerűen azért, mert az élelmiszerek többsége rostban gazdag és friss márpedig éppen a teljes gabonák, zöldség és gyümölcsök azok, amik hosszú időre biztosítják a jóllakottság érzését.