Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
A zodiákus 4 legmakacsabb csillagjegye
4/5 Kezdj el sportolni!
A Children’s Hospital of Eastern Ontario Research Institute egyik kutatása során megállapították, hogy a túlsúlyos tinédzserek önbizalma észrevehetően javul a testmozgás hatására. A kísérleti alanyoknak heti kétszer kellet edzeniük szabadidejükben 10 héten keresztül. A tanulmány során, míg a 12 és 17 év közöttiek egyik része mozgással töltött ezt az időt, addig a másik fele videojátékokat játszott.
A kísérleti idő letelte után, arra kérték a fiatalokat, hogy értékeljék önmagukat tanulási, szociális, valamint atlétikai képességeiket illetően. Bár kevés fizikai változás tapasztaltak a tinédzserek esetében a tudósok a kísérlet ideje alatt, azok a kamaszok, akik sportolással töltötték idejüket, mégis magasabb pontszámot értek el az említett önbizalom-teszten.
5/5 A profilod ereje
A Cornell Egyetem közösségi média kutatói által készített tanulmány szerint a saját Facebook profilunk pozitív hatással lehet az önbecsülésünkre. A vizsgálat során 63 főiskolai hallgatót figyeltek meg. A diákokat bevezették az iskolai informatikai laborjába, majd pedig leültették őket egy-egy számítógép elé. Míg az egyik csoportnak saját Facebook profilját kellett tanulmányoznia, addig a másik az üres monitort bámulta.
Ezt követően a hallgatóknak egy önbecsülésre vonatkozó kérdőívet kellett kitölteniük, amiből kiderült, hogy jóval magasabb önbecsülési pontszámot értek el azok, akik a kutatás idején a Facebook-profiljukat olvasgathatták, mint azok, akiknek nem volt hozzáférésük a számítógéphez. Ők ugyanis újra átélték az elmúlt időszakuk sikereit és boldog pillanatait! (Mások követésével ugyanakkor érdemes óvatosabban bánni, hiszen azzal épp az ellenkező hatást érheted el!)