Fontos a támogatottság a cél és a fogyás érdekében
„Ismert tény, hogy a társadalmi kohézió egyúttal támogatást és motivációt is jelenthet az életmódváltók számára” – tette hozzá Brouwer.
Azok, akik támogatást kapnak környezetükről, nagyobb arányban képesek ragaszkodni egészséges szokásaikhoz, életmódbeli változtatásaikhoz. Egy olyan környéken, ahol valaki lesajnáló, esetleg gúnyolódó pillantásokat kap, nem számíthatunk arra, hogy az illető minden nap nagy motivációval indul kocogni.
Gyakori, hogy az egyénre összpontosítunk az elhízás kezelésben, ami a szakértők szerint is helyes. Az új tanulmány azonban rávilágított arra, hogy a társadalmi és a fizikai környezetre ugyancsak figyelmet kell fordítani. Olvass még a témában
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
Ez az egy dolog különösen fontos neked a szerelemben a csillagjegyed szerint
Tegnap még szeptember volt, holnap meg már karácsony?
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
Következő cikkünkTeszt: Ennyire vagy kitartó a diétádban. Mersz válaszolni?Mindannyian ismerünk olyan mázlistákat, akiknek sosincs szükségük diétára – de ha te sem tartozol közéjük, akkor bizonyára időről időre kísérletet teszel egy-egy új, tuti befutóval.Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






