Önismeret, gondolat-nagytakarítás.
A méregtelenítés és a salakanyag-eltávolítás nem csak a fogyókúrában fontos, a gondolatainkra is ráfér! Miért? Naponta sok százezer gondolat fut át az agyunkon, és egyáltalán nem mindegy, hogy mely gondolatok lesznek az uralkodóak. A gondolatainkból lesznek a szavak, majd tettek, és már meg is teremtettük életünk helyzeteit. De hogyan takaríts?
Százezer technikát lehet erre is találni, én most ezt használom: igyekszem nem beleragadni, nem ismételgetni a rossz érzést keltő gondolatokat, bármi legyen is az. Fókuszálok a jó érzést keltő gondolatokra, és azokban elidőzöm, amikor tehetem. Ennyi. Eredmény: jobban érzem magam, sőt fantasztikusan! Nem megy mindig nekem sem, de gyakorolni kell. Hajrá!
Használd valamelyik tippet – akár mindet egyszerre, úgy ahogy én – huzamosabb ideig, és meglátod meglesz az eredménye! Változásra fel! Olvass még a témában
„Elkezdte terjeszteni, hogy viszonyom van a takarítóval” – Kollégák, akik alantas eszközöket választottak, hogy előbbre jussanak a ranglétrán
A nagymamámnak sem kellett receptvideó: ideje visszatérni az egyszerű konyhához
„A nőknél bűntudat és sírás, a férfiaknál düh és alkoholizmus” – Hogyan mutatkozik meg a depresszió a két nemnél
A mese, ami visszahozta az életembe a megemlékezés igazi varázsát
∞ Rita ∞
- Az E-Fit stúdió szakemberei izzasztják meg Ritát minden héten.
- Edzés közben Rita az Absolute live sportitalokat fogyasztja. Ha pedig napközben megszomjazna, a Power fruit steviával ízesített italait kortyolgatja.
- A Helia-D biztosítja bőre számára a megfelelő ápolást, együtt veszik fel a harcot a narancsbőr ellen. A kozmetikum gondoskodik róla, hogy bőre megőrizze rugalmasságát a súlyvesztés után is.
- A Protissimo biztosítja számára a kiegyensúlyozott étrendet, ketogén fehérjediéta keretei közt.
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






