„Drága szőke” – minden, amit tudnod kell az idei év egyik legnépszerűbb hajszínéről
A hajszín, ami nem csak luxusnak tűnik, hanem egy kicsit az is, hiszen úgy fogod magad érezni benne,…
2022.03.10.
Az ELTE anglisztika szakán végeztem, ahol média specializációsként volt lehetőségem megismerkedni az újságírással. Itt jött a lehetőség 2012-ben, hogy az akkor induló Men’s Health magazinnál gyakornokoskodjak. Az évek során dolgoztam még a Runner’s World, a JOY és a Playboy szerkesztőségében, ahol interjúkat készítettem, cikkeket írtam, fordítottam a nyomtatott és az online felületekre is. 2018-ban megkaptam a legjobb Y-generációsnak járó Smurf díjat, amit a kiadó munkatársai szavaztak meg nekem.
2020 februárjától dolgozom a bien.hu-nál, leginkább szépség, divat és lakberendezés témában írok cikkeket. Ezeken kívül mélyebben foglalkoztat a mentális egészség témaköre, a környezetemben is próbálok azért aktívan tenni, hogy ne számítson tabunak, ha valaki ilyen jellegű problémákkal küzd.
Imádom a kreatív feladatokat, például a képszerkesztést és a grafikai munkákat, ezekkel napi szinten akár órákat is el tudnék tölteni.
A hajszín, ami nem csak luxusnak tűnik, hanem egy kicsit az is, hiszen úgy fogod magad érezni benne,…
Ha eddig is imádtad a 90-es és 2000-es évek stílusát, akkor a szezon kedvenc farmerjei is tetszeni fognak,…
Nem csak a férfiaktól kapott virággal lehet ünnepelni a nőnapot, hanem kreatívabb módon is megemlékezhetsz róla nőként, akár…
Szörnyű dolog, ami Ukrajnában történik, egyre durvább hírek érkeznek az újabb támadásokról napról napra. A közösségi oldalak viszont…
A nevével ellentétben az uszony tusvonal új szintre emeli a cicás stílust, csodaszépen körülöleli a szemet. Eláruljuk, hogyan…
Végre már a tavasz első hónapját tapossuk, ami egyet jelent a gardróbfrissítéssel! Ráadásul a tervezők behozzák az elmúlt…
Az elmúlt évtizedben a sminkek terén „a több több” stílus volt a jellemző. Aztán szerencsére a vastag rétegeket…
Annak ellenére, hogy a technológia folyamatosan változik, az üzenetküldés minden applikáción belül fontos szerepet kap. Sokan viszont próbálnak…
A bőröd minden egyes nap megküzd az izzadással, a levegőben lévő szennyezőanyagokkal és a sminkkel - ez pedig…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.