Éppen tegnap beszélgettem az egyik gyerekkori barátommal: kereken 35 éves, de egyáltalán nincs könnyű helyzetben és ezt ő is pontosan tudja.
Ugyan a férfiak táborát erősíti, legalább ez is mutatja, hogy távolról sem csak a korosztályához tartozó nők küszködnek a nehézséggel: Ádám is a szendvicsgeneráció tagja.
Ezúttal a generáció szerinti csoportosítás nem egy-egy évtizedhez, hanem sokkal inkább életkorhoz és élethelyzethez köthető. A szendvicsgenerációhoz olyan középkorú felnőttek tartoznak, akik idős szüleikről és saját gyermekeikről egyaránt gondoskodnak. Ez tehát olyasvalami, ami bármikor, bárkit érinthet, elég egy váratlan, nem várt fordulat az életben.
A kitolódó gyermekvállalási kedv áll mindennek a hátterében
A szendvicsgenerációt, mint jelenséget a 20. század végén ismerték fel. Oda vezették vissza a kialakulását, hogy a gyermekvállalási kedv egyre inkább kitolódott. Ez pedig azt eredményezte, hogy számos friss szülőnek egyszerre két fronton is helyt kellett állnia. Nemhogy segítséget kaptak volna a saját szüleiktől, nekik kellett támogatást nyújtaniuk.
A 20. század elején a legtöbb nő 20 éves kora körül lett először anya, ez pedig azt jelentette, hogy a saját szülei is 40 év körül voltak. Javában volt energiájuk, kedvük és idejük is arra, hogy együtt legyenek az unokáikkal – vagy, ha erre munkájuk miatt korlátozottan volt lehetőségük, akkor is ellátták magukat.
Manapság a fejlett országokban a nők gyakran 30 éves koruk környékén, vagy még később alapítanak családot. Így a saját szüleik 60 év közelében járnak, vagy már el is hagyták ezt az életkort. A mai szülők tehát ott vannak a pici babával, a kisgyermekkel, és négy nagyszülővel. Utóbbiak egyre nagyobb valószínűséggel szorulnak támogatásra – akár anyagilag, akár fizikálisan.
Ez hatalmas teher a mostani generáción. Nem ritka, hogy sokan eleve csak komoly hitellel tudnak házat vásárolni, helyet biztosítani gyermekeik számára. Ezek mellett bizony rengetegen még egy nyaralást sem igazán tudnak betervezni, nemhogy egy gondozónő költségeit.
A szendvicsgeneráció tagjai tehát két generáció igényei közé szorultak be. Felelősséget vállalnak arra, hogy gondozzák rászoruló szüleiket, miközben gyermekeikről is igyekeznek gondoskodni.
Többgenerációs háztartások
Sajnos nincs jó megoldás erre a dilemmára, amit még tovább árnyal, nehezít, hogy számos háztartást nem képesek elhagyni a fiatal felnőttek. Egyszerűen nincs lehetőségük arra, hogy elkezdjék a nagybetűs életet, nem tudják kigazdálkodni mindazt, ami az induláshoz kell. A gazdasági kutatások már évekkel korábban kimutatták, hogy megnőtt azoknak a száma, akik akár harminc felett is együtt élnek a szüleikkel. Ez bizony azután sem csökkent, hogy végigsöpört a világon a pandémia.
Már 2012-ben is olyan adatok álltak a rendelkezésünkre, amik szerint a 25-34 év közötti felnőttek 29%-a él a szüleivel. Ez, valamint az a tény, hogy egyre többen vannak a szendvicsgeneráció tagjai, odáig vezetett, hogy minduntalan többen kényszerülnek ismét többgenerációs háztartásokba.
Mindez óriási terhet ró az emberekre. A felmérések alapján a szülők 48%-a támogatja valamilyen formában a már felnőtt gyermekét, míg 25%-uk az idős szüleit is részesíti az anyagi javakban. Ezek után már nem is csoda, hogy a szendvicsgeneráció tagjainak jelentős része folyamatosan anyagi gondokkal küzd. Elvégre három generációról gondoskodik egyszerre: a szüleiről, a gyermekeiről és (úgy, ahogy) saját magáról.
Nem csak anyagi teherről van szó
Amellett, hogy sokan nem, vagy csak alig tudják kigazdálkodni, hogy ne a létminimumon tengessék életüket a szendvicsgeneráció tagjaként, ez a társadalmi probléma távolról sem csak az anyagi terhekről szól. Amikor minden napot arra kell feltenni, hogy másokról gondoskodjunk, és ehhez nekünk kell megteremtenünk a körülményeket és a kiadások fedezését, akkor egyértelmű, hogy saját magunkat vagyunk kénytelenek háttérbe szorítani.
Mindez befolyásolja a személyes időnket, minden nap fáradtságos és kimerítő, a körülmények pedig felemésztik azokat is, akik a legkitartóbbnak bizonyulnak.
A depresszió és a szorongás óriási kockázati tényező a szendvicsgeneráció számára. Különösen az érintett nőknek, akik jelentősrészt a dolgok lelki részét, továbbá a gondoskodás legjavát is a saját vállaikon viszik. A nők még inkább ki vannak téve annak kockázatának, hogy a karrierjük dugába dől és le kell mondaniuk a lehetőségeikről azért, hogy idős szüleikről, vagy gyermekeikről szerényebb körülmények mellett gondoskodhassanak.
A gondozók az elszigeteltség és a bűntudat érzésével is megküzdenek. Tudják, hogy miközben senkinek sem tudnak 100%-ot nyújtani, saját magukat is elhanyagolják. Mindez nehézségeket okoz a házasságban, depressziós tüneteket generál, egyéb érzelmi és pszichológiai problémákat okoz. Sajnos nem úgy tűnik, hogy van fény az alagút végén. Minden bizonnyal záros időn belül társadalmunk egyik legnagyobb problémája lesz, amikor a mainál is nagyobb arányban kerülnek az emberek a szendvicsgeneráció tagjaivá.