Aztán tavaly novemberben kórházba került az első kisgyerek hazánkban sokszervi gyulladással és kiderült, hogy a koronavírus szövődményeivel küzd. Persze, sokan még erre is legyintettek, mondván, hogy rengeteg gyerek teljesen tünetmentes nem csak akkor, amikor zajlik a fertőzés, hanem utána is. Úgy tűnik, ebben korántsem lehetünk biztosak.
A COVID-19 ritka, de súlyos szövődménye a sokszervi gyulladás. Sajnos úgy néz ki, ettől a következménytől nagyobb arányban kell tartanunk a mutációkat tekintve.
Az érintett gyermekek vérében a legtöbbször még jelen vannak az antitestek, tehát az elmúlt hetekben, hónapokban átestek a fertőzésen, de könnyen lehet, hogy egyébként teljesen tünetmentesek voltak.

Sőt, több olyan gyermek is került a klinikára, akiknél már nem tudtak antitesteket kimutatni, de a következményként kialakult sokszervi gyulladásból már következtetni lehetett arra, hogy ők is érintettek voltak a fertőzést tekintve. Az oka a késői tünetek megjelenésének az, hogy azokért nem kifejezetten a fertőzés felel, hanem a gyógyulás során fellépő kóros immunreakció. Olvass még a témában
Ahogy öregszem, egyre jobban érzem magam a testemben – ez most baj lenne?
„A ‘családfő’ egy napot nem tud lemenedzselni a gyerekekkel” – Ha a férfiak a vezetők, akkor miért a nő hoz meg minden döntést?
„Engedd el, legyél te az okosabb!” Ez a tanács mutatja, hogy toxikus családból jöttél
„Bajszot rajzoltam a faliújságra kitett babafotóra és látta a felettesem. Az ő gyereke volt.” – Miért rúgtak ki?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






