7 feledhetetlen társasjáték, amit nem tudunk megunni
Gyerekként szinte mindannyian társasozunk, felnőtt fejjel azonban sokszor hisszük azt, hogy ebből már kinőttünk. Pedig ezek a játékok…
2012.10.23.
A nő mindenkori célja a harmonikus otthon megteremtése, amelyhez friss és stílusos eszköztárat nyújt a Bien Otthon rovata.
Gyerekként szinte mindannyian társasozunk, felnőtt fejjel azonban sokszor hisszük azt, hogy ebből már kinőttünk. Pedig ezek a játékok…
A feng shui szabályait sokan alkalmazzák otthonukban és munkahelyükön is, de általában elfelejtkeznek arról, hogy ugyanezeket az autóban…
Ha nászutat tervezel, vagy egyszerűen soha nem volt még alkalmad elmenni egy igazán romantikus kirándulásra pároddal, akkor érdemes…
Barcelona Spanyolország második legnépesebb városa, a katalán autonóm közösség fővárosa. Neve biztosan ismerős sokak számára, ha másért nem…
Mint tudjuk a csomagolás is nagyon számít, amikor ajándékot kapunk. Az első benyomást a csomagolás adja. Virág csomagoló…
Gardéniát tartani nem egyszerű feladat, de az odafigyelésnek csodás eredménye van. Lássuk, mire készüljünk fel, ha szobanövénynek gardéniát…
Szinte nincs is olyan ember, akinek élete során legalább egy farmerja ne lett volna. Nem véletlenül kedveljük ezt…
Ha a nyaralást tervezgetjük, de nem tudjuk, hogy mennyi pénz kellene félretenni, akkor válogassunk kicsit a lehetőségek közül.…
Az UNESCO Világörökség Egyezménye majd 40 éve küzd azért, hogy megvédje Földünk kulturális és földrajzi értékeit és egyben…
A Látás Világnapját 2000. óta ünnepeljük, a pontos dátum a hónap második csütörtökje. A világnapot azzal a céllal…
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.