Feng shui az autóban

Feng shui az autóban

Címlap / Otthon / Dekor / Feng shui az autóban

A feng shui szabályait sokan alkalmazzák otthonukban és munkahelyükön is, de általában elfelejtkeznek arról, hogy ugyanezeket az autóban is megvalósítsák. Pedig nem kevés időt töltünk úton, és az autó légköre ugyanúgy hatással van ránk, mint egy szoba vagy egy irodai környezet.

Rend

A feng shui egyik alapvető szabálya, hogy az energiák megfelelő áramlásához, ezáltal a testi és lelki egészséghez nélkülözhetetlen, hogy rend legyen körülöttünk.
Ezért tegyünk rendet az autóban is, tartsuk tisztán kívül és belül egyaránt.

Csomagtartó

A csomagtartó sok autóban igazi raktárként funkcionál: amit egyszer oda teszünk, az hosszú ideig nem kerül ki onnan.
Ez a feng shui szerint azt jelenti, hogy régről hozott terheket cipelünk magunkkal, amelyek befolyásolják kiegyensúlyozottságunkat. Ezért mindig csak aktuális, praktikus dolgokat tároljunk benne, feleslegesen ne hordozzunk terheket magunkkal.

Tükrök

A tükröket mindig tartsuk tisztán és állítsuk be úgy, hogy kényelmesen ülve is bele tudjunk nézni.
A feng shui elvei alapján a visszatekintés lehetősége nagy fontos, különösen azért, hogy tisztán lássuk a mögöttünk hagyott eseményeket.

Illat

Számtalan illatosító közül válogathatunk, így biztosan találni fogunk olyat, ami kellemes érzést okoz hosszú távon is.
A túl erős illatosítót kerüljük, mert rontja az egyensúlyt az autó belterében, nem utolsó sorban pedig rossz hatással van a koncentrációnkra is.

Rendszám

Mint minden távol-keleti szabályrendszerben, úgy a feng shuiban is fontosak betűkből összeálló szavak, ezért a rendszámnak is nagy jelentőséget tulajdoníthatunk.
A 3 betűs szavak közül érdemes kerülni az olyanokat, mint például a BAJ, KÁR és egyéb negatív értelmezésű szavakat.

Kristály

A kristályok a feng shuiban nagy népszerűségnek örvendenek, ezért nem árt, ha az elméletnek megfelelően beszerzünk egyet az autóba is.
Bárhova tehetjük, a legegyszerűbb a visszapillantó tükörre, vagy az illatosítóra akasztani. Összegyűjti a fényt és az energiát és visszatükrözi ránk ezek pozitív hatásait.

Füstölés

Aki használt autót vesz, az sokszor úgy próbál megszabadulni az autóval együtt kapott rossz hatásoktól, hogy 4 gyertya segítségével minden negatív dolgot kifüstöl az autóból.
Kicsit talán boszorkányságnak tűnhet, de az biztos, hogy évszázadokon keresztül így tartották távol az emberek a káros hatásokat.

Színek

A feng shui nagy jelentőséget tulajdonít a színeknek is, de ezt érdemes megfontoltan kezelni, ha az autónk díszítéséről van szó.
A piros szín például jó hatású, ha a hálószobában alkalmazzuk, de visszavetheti az eredményeinket a munkában. Az autóban ezért a szolid összhangra érdemes törekedni és nem túl sok színt alkalmazni.

Hatásos?

Azt, hogy hatásos-e az autónknál is a feng shui tanításait követni, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Annyi azonban biztos, hogy az összhang, a rend és a tisztaság jobb érzéssel töltenek el, mint ezek ellentétei.
Az így megteremtett komfortérzet pedig a vezetésünkre, biztonságunkra feltétlenül jó hatással lesz!

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!