Nadrág
Természetesen elsődlegesen nadrág készülhet a farmer anyagból. Ezt lehetőleg ne mi magunk csináljuk, ha csak nem vagyunk megáldva varrási tehetséggel.
Az ebből az anyagból készült ruhák nagy előnye, hogy kifejezetten strapabíróak, éppen ezért nem meglepő, hogy hosszú évtizedek óta a népszerűségük töretlen.
Ing
A farmer szerelmeseinek a ruhatárából nem hiányozhatnak a felsőruházatok sem, vagyis az ing és a kabát. Sőt, gyakorlatilag minden ruhadarabunkat elkészítik már ebből az anyagból, akár a cipőnket is.
Bár mindegyik nagyon kedvelt darab, egyszerre azért ne viseljük őket, mert egy kicsit sok lenne a jóból.
Párna
Amikor egy nadrág, ing vagy dzseki kileheli a lelkét, akkor sem kell könnyes szemmel örökre megválni tőle. Mivel jellemzően a térde, esetleg a nadrág alja, tehát az erősen igénybevett részek kopnak el, így a ruha nagy része még tökéletes állapotban van.
Vágjuk ki az elhasznált részeket, és a hibátlanokból készítsünk díszpárnát. Ha a zsebeket is rajtahagyjuk, akkor a tv távirányítójának is lesz egy bejáratot helye.
Székhuzat
Azok a székek, amiken szövetből készült az ülőfelület, egy idő után erősen elhasználódnak. Ilyenkor is elővehetjük a jól bevált farmer anyagot. Az újrahúzás műveletét otthon is el tudjuk végezni, nem olyan nagy ördöngösség.
Arra azonban figyeljünk, hogy a farmeren eredetileg rajta lévő fém díszek lehetőleg ne kerüljenek rá a székre, mert amikor egy érzékenyebb anyagban rájuk ülünk, akkor könnyen szakadás lehet a vége, ráadásul nem is valami kényelmesek.
Ülőgarnitúra
Ha igazán nagy farmerrajongó vagy, akkor ne állj meg a székeknél, hanem vonasd be a teljes ülőgarnitúrát ezzel az anyaggal. Ezt már mindenképpen szakember csinálja, és érdemes hozzá anyagot is venni, mivel az elhasználódott nadrágjaid kevesek lesznek.
Az azonban biztos, hogy egy igencsak egyedi kanapéhoz juthatsz így hozzá.
Táska
A táskák világában is több funkcióról beszélhetünk. Vannak olyanok, melyek elegánsak, így a megjelenésünk elengedhetetlen kellékei, de vannak olyanok is, melyeknek elsődleges célja a tárolás. Ezeket túrákon, nagyobb kirándulásokon, shopping körutakon használhatjuk, így nem árt, ha strapabíróak is. Erre tökéletesen megfelel a farmer.
Varrhatjuk matrózzsák- szerűen, kombinálhatjuk pamut anyaggal és varrhatunk rá sikkes gyöngypántokat, de strapabíró hátizsákot is készítünk belőle. Biztosan sok kellemes pillanatot fogunk átélni a segítségükkel.
Tároló
A kicsik szeretik az olyan tárolókat, amiben az apróbb dolgaikat szem előtt tarthatják. Na jó, az anyukák szeretik, a kicsik pedig nem tiltakoznak. Erre tökéletesen alkalmasak a farmernadrágok is, egészen pontosan a farrész.
Vágjuk ki a nadrágokat úgy, hogy a farzsebek ne sérüljenek, majd 3-at, 4-et varrjunk össze, egymás alá. Ebben kényelmesen tarthatjuk a ceruzákat, kisautókat, miegymást. Még praktikusabb, ha egy – két szöggel a falra is felrögzítjük.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!