Így ölelte át a nő a TBC-s hajléktalant

Címlap / Életmód / Lélek / Így ölelte át a nő a TBC-s hajléktalant

Így ölelte át a nő a TBC-s hajléktalant

Aztán elértem arra a pontra is – agyban –, hogy van mindenre időm, és értékrendem szerint meghatároztam a hasznosság fogalmát is: ember akarok lenni, mindennap.

Férfiak vallomásai: szex szimpátia nélkül

Az „ember vagyok” életérzést nem adják olyan könnyen, mint gondolnánk. Nem jár csak úgy, előjogként egy felnőttnek. Fájnia kell, küzdeni kell érte, tettekkel. És nagyon oda kell figyelni a részletekre, az élet apró részleteire. Mondjuk, egy hajléktalanra, pár perc erejéig.

Amikor először felfigyeltem rá, épp futni indultam reggel. Egy tolókocsiban ült, lábával tolta magát méterről méterre, a menetiránynak hátrafelé. Az arca ismerős volt, tán húsz év is eltelt azóta, amikor először láttam ezt az arcot. A város egyik nagyhangú kocsmatölteléke volt, és tán sosem járt egyenes utakon.

Olvass még a témában

Aztán láttam őt, egy közeli bolt előtt ülni a tolókocsiban. Koldult. Tragikus állapotban volt, piszkos és beteg, aszott, de cseppet sem szomorú… a szeme élt, nagyon élt. Máshol, egy másik világban, melyből néha kitekintett erre a világra, amikor valaki elment mellette. Fekete gombszeme nagyon csillogott.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Szűz kompatibilitás: 0-tól 10-ig minden csillagjeggyel
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.