Véleménycikk: Schuszter Borka
A Cornell Egyetem ügye azonban nem fikció, hanem annak a példája, hogyan válhat egy súlyos, nőket érintő erőszakos ügy az intézményi felelősség és a következmények kérdésének szimbólumává.
2024 októberében egy hallgató azt állította, hogy a Chi Phi diákszervezet tagjai egy buli során elkábították, majd többen szexuálisan bántalmazták. Szavait a fiúk csetcsoportjában olvasható üzenetek is alátámasztották, amikben arra biztatják egymást, hogy menjenek, és használják ki az eszméletlenül fekvő lányt.
A nő 2026-ban polgári pert indított az egyetem és az érintettek ellen
Az egyetemi eljárásban két hallgatót kizártak, másokat felfüggesztettek, illetve különböző szankciókat alkalmaztak. Voltak, akiknek csak esszét kellett írniuk arról, mi a baj a nemi erőszakkal. Olvass még a témában
Tökéletes egyensúly a családi nyaraláson – Így fér meg a pecázás és a csajos program egy hétvégén
Tom Holland súlyos szabályt szegett az Odüsszeia forgatásán
3 egynapos kiruccanás Budapest környékén, amitől úgy éreztem, mintha nyaralnék
4 apró örömforrás, amit most már tudatosan keresek az életemben
A büntetőeljárás korábban elmaradt, a nyomozást azonban 2026 őszén újranyitották.
Éppen ezért nem állítom, hogy minden érintett hallgató bűnös, és nem gondolom, hogy egy újságcikk alapján bárkiről ki lehetne mondani a büntetőjogi felelősséget. Azt viszont igen, hogy ha ilyen súlyú bűncselekmény gyanúja merül fel, annak kivizsgálása nem merülhet ki egy egyetemi fegyelmi eljárásban, pláne nem egy fogalmazásírásban.
Hiszek a rehabilitációban. Hiszek abban, hogy az emberek képesek változni, és abban is, hogy egy büntetésnek nem kizárólag a megtorlásról kell szólnia. De a rehabilitáció nem egyenlő azzal, hogy valaki leül, megír néhány oldalt arról, mit tanult az esetből, majd továbblép.
A szexuális erőszak nem egyszerűen jellemhiba. Nem olyan probléma, amelyet egy kis önvizsgálattal, egy érzékenyítő tréninggel vagy néhány jól megfogalmazott bekezdéssel meg lehet oldani. Ha valaki valóban erőszakot követett el, vagy hozzájárult, akár passzívan is, a megtörténéséhez, annak a következményekkel is szembe kell néznie. A törvény előtt is.
Egy esszé lehet része egy hosszabb rehabilitációs folyamatnak, de önmagában nem bizonyítja, hogy az illető megértette a tettét, és végképp nem helyettesíti a felelősségre vonást.
Engem az ilyen ügyekben az háborít fel a legjobban, hogy a fiatal férfiak jövője mintha fontosabbá válna annál, hogy mi történt azzal a nővel, akinek az élete szintén megváltozott.
Mi lesz az egyetemi karrierjükkel? Mi lesz a diplomájukkal? Mi lesz a lehetőségeikkel?
Ezek valós kérdések lehetnek, de miért kezeljük őket fontosabbként, mint az áldozat biztonságát, méltóságát és igazságszolgáltatáshoz való jogát?
Ha egy ilyen ügyben az esszéírás válik a történet legismertebb elemévé, azzal azt a benyomást keltjük, hogy a nők sérelmére elkövetett szexuális erőszak legfeljebb egy kellemetlen botlás, amely után némi lelki önvizsgálattal vissza lehet térni a megszokott élethez. Ez pedig rettenetesen rossz üzenet.
Szerintem az lett volna a minimum, hogy a hatóságok minden releváns bizonyítékot alaposan megvizsgálnak, a felmerült bűncselekmény gyanúját tisztességes büntetőeljárás keretében kivizsgálják, és ha a bűnösség bizonyítást nyer, annak megfelelő jogkövetkezmények szülessenek.
De már az egyetemi belső vizsgálatkor ki kellett volna minimum rúgni mindenkit, aki akár részt vett az erőszakban, akár csak látta az üzeneteket, tudta, hogy mi történik, és nem tett ellene semmit. Az ilyen emberek, legyenek bármilyen reményteli fiatal férfiak is, nem valóak a közösségbe.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
