Végigfutott az agyamon, hogy fiatalkorom életének díszlete volt, hiszen mindig a város valamelyik kocsmájában lógott, ami mellett elhaladtam, vagy épp ahová barátainkkal beültünk. Felelősséget kezdtem érezni. Amikor először adtam neki pénzt, egy reggel a munkába menet a kávémat szürcsölgetve a papírpohárból, vidáman és hálásan, természetesen nézett a szemembe fekete gombszemével.
Visszamosolyogtam, és megsimogattam a tolókocsiból kiálló vállát. Azon a reggelen boldognak éreztem magam, mert boldoggá tettem valakit egy mosollyal, a reménnyel, hogy az emberiség nem lelketlen, inkább megbocsátó.
Amikor tehettem, adtam neki pénzt és egy simogatást, cserébe hitet kaptam apró fekete szemének tekintetéből. Olvass még a témában
Egy pénteki napon bemondta a rádió, hogy városunkban egy vastelepen egy megégett holttestet találtak. Biztos voltam abban, hogy egy hajléktalan volt. Ők szoktak így meghalni…
