Igyekszem jóban lenni embertársaimmal. Ez annyit tesz, hogy szerintem nem lehet egy hajléktalan mellett elmenni csak úgy, hogy boldogtalanná teszi az embert, mert szembesít a hajléktalan látványa az embertelenséggel, melynek mindenki része, aki hagyja, hogy így legyen…
A hajléktalanok a pillanat emberei, lelkük a világ vékony peremén egyensúlyozik lét és nem lét között. Az ilyen bátor emberekre pedig csak mosolyogni lehet, bármi rosszat is tettek, ami ide juttatta őket.
Sok embernek megvan a „kedvenc” hajléktalanja, az, akinek mindig ad pénzt. Aztán ez a hajléktalan egyszer csak már nem ül ott, ahol szokott, és mi egy hét alatt elfelejtjük. Pedig minden reggel a megszokott időben csörrent az apró a műanyag poharában, nem is sejtve, hogy azért tud most extra piát vagy kaját venni, mert félünk. Attól, hogy nehogy erre a sorsra jussunk. Olvass még a témában
Egy pillanatra tán belegondolunk, milyen lehet anyagi biztonság és család nélkül élni… Milyen lehet az, hogy az élet folyamán elkövet az ember egy nagy hibát, ami teherként nehezedik vállára.
