De vajon tényleg olyan rossz egyedül lenni a nyilvánosság előtt?
Készült egy olyan tanulmány is, amiben a hallgatókat egy galéria meglátogatására invitálták. A csapat egyik fele a barátjával ment megnézni a kiállítást, a másik fele pedig önállóan. A diákoknak a program előtt ki kellett tölteniük egy tesztet – az eredmény a korábbiakhoz hasonló lett.
Azok, akik egyedül vágtak neki a kiállításnak, arra számítottak, hogy kevésbé fogják élvezni, szemben azokkal, akik a barátjukkal mozdultak ki. A galéria megtekintése után ismét feltették számukra ugyanazokat a kérdéseket.
Mi lett a végeredmény? Kiderült, hogy alig mutatkoztak különbségek, szinte mindenki ugyanannyira élvezte az eseményt függetlenül attól, hogy egyedül, vagy éppen a barátjával ment. Ráadásul azt tekintve, hogy mások mennyire ítélik meg majd azokat, akik egyedül mentek a programra, szintén kisebb volt az eltérés. Olvass még a témában
A rendetlenség a kutyádat is stresszelheti? Ezt mondják a szakértők
Ezt jelenti az ezotéria szerint, ha mindig ugyanabban az időpontban ébredsz fel éjszaka
„Engedd el, legyél te az okosabb!” Ez a tanács mutatja, hogy toxikus családból jöttél
Ezt hozza 2026. augusztus 31. a numerológia szerint: rend és biztonság
A tanulság az, hogy sokkal többet aggódunk azért, hogy egyedül mutatkozzunk nyilvánosan, mint amennyire ildomos lenne. Már eleve azt gondoljuk, hogy nem fogjuk élvezni, pedig úgy tűnik, pontosan ugyanúgy élvezhetjük akkor is, ha nincs társaságunk.
További megnyugtató tény, hogy Bella és csapata készített egy kutatást, amiben megkérdezték az embereket, mit gondolnak azokról, akik egyedül, magányosan vesznek részt a különféle programokon. Kiderült, hogy az emberek pozitívan nyilatkoznak azokról, akik párban, vagy barátokkal mutatkoznak, viszont összességét tekintve az egyedül érkezőket sem ítélték meg negatívabban.
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkNe fogadj el bármit! Ez történik akkor, amikor a tárgyak is átveszik az emberek rezgéseitA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




