Megvan az a pillanat, amikor szülőként teljesen biztos vagy benne, hogy most neked kellene irányítanod a helyzetet? Nem azért, mert hatalommániás vagy, hanem mert „így szokás”.
Mert ezt láttuk a szüleinknél, és mert ez tűnik logikusnak, magától értetődőnek. És akkor jön a gyereked, aki nem azt csinálja, amit „kellene”, amit te csináltál az ő korában. Nem (mindig) hisztizik, nem csapkod, nem vágja magát a földhöz. Egyszerűen elmondja, miért nem ért egyet. Nyugodtan, összeszedetten, olyan érvekkel, amikre hirtelen nem is tudsz mit mondani.
Mennyi mindent újratanulhatunk felnőttként!
Mindig is büszke voltam arra, hogy nálunk gyakorlatilag „elmaradt” a dackorszak, mert a lányomat annyira könnyű volt észérvekkel meggyőzni, hogy soha nem fordult elő olyan jelenet, amiről a többi szülőtársam beszámolt. Bármilyen helyzetben lehetett vele egyezkedni és tényleg értett a szép szóból. Így különösen vicces volt, amikor a napokban megkérdezte: Olvass még a témában
„Ha sírt, azonnal ment a pofon” – Így sebzi meg egy anya a fia lelkét
„A nőknél bűntudat és sírás, a férfiaknál düh és alkoholizmus” – Hogyan mutatkozik meg a depresszió a két nemnél
Amikor apuka megijed a felelősségtől: történetek, amikor az apa pár hónapos baba mellől lépett le
Ezt hozza 2026. október 25. a numerológia szerint: befejezés és lelki újjászületés
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






