Segítségre van szükséged?
- A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) a 116-123-as telefonszámon érhető el a nap 24 órájában. A 06 80 810-600-as számon pedig péntek 19 óra és szerda 13 óra között lehet segítséget kérni, emellett Skype-on minden hétköznap 17 óra és éjfél között elérhetőek a LESZ munkatársai.
- Az Ökumenikus Segélyszervezet oldalán is lehetőség van online üzenetküldés formájában, anonim módon segítséget kérni.
- A NANE Egyesület a bántalmazott gyerekeknek és nőknek nyújt segítséget, a 06-80-505-101-es telefonszámon, amely teljesen anonim módon, ingyenesen hívható hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 18-22 óra között, szerdán pedig 12 és 14 óra között. Szerdánként chatsegély is elérhető az egyesületnél 16-18 óra között.
Következő cikkünkAz erdei levegő tényleg gyógyít! Így hatnak rád a tölgyerdők és így a fenyőerdőkAz erdőkben sokkal tisztább a levegő, mint bárhol máshol. Ennek egyrészt az a magyarázata, hogy nyáron a fák naponta 10 ezer kilogramm oxigént tudnak termelni négyzetkilométerenként, de természetesen éjszaka, sőt télen sem fulladnánk meg ott, mert a globális légáramlatok besegítenek és mindig hoznak magukkal friss tengeri…Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-benAz Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






