Így viszont számolhattam azzal az előnnyel, hogy mire jöttek volna az első nehézségek, önmegkérdőjelezések, már be is köszöntött a legmelegebb évszak és ezzel megkönnyítette, hogy átlendüljek a mélypontokon. Persze, nem vagyunk egyformák, mindenkinek más válik be, mindenkit más motivál, inspirál. Számodra vajon melyik évszak lesz a legideálisabb a váltáshoz?
Tavasz
Tavasszal mindenképpen előny, hogy motivált lehetsz a ruhaváltás miatt: ilyenkor már nem lehet takargatni sokáig azt, ami esetleg felkúszott rád télen. Energiával, lelkesedéssel tölthet fel, hogy az idei nyáron már a legszebb formádban tündökölhetsz, ha odateszed magadat. Ráadásul ilyenkor megérkezik az extra energia is, köszönhetően az első, melengető napsugaraknak.
Ébredezik a természet, mindenki nyitottabb – a lelki tényezők tehát adottak.
Ami a táplálkozást illeti, szintén sok a pozitívum, hiszen tél végére már minden bizonnyal meguntad a nehéz, zsíros fogásokat, ahogy a rendelkezésedre álló gyümölcsöket és zöldségeket is. Márpedig utóbbiak azok, amikre érdemes támaszkodnod az életmódváltás során.
Tavasszal valósággal kivirágzik a piac, új, friss ízek, változtatásra sarkalló fogások érhetőek el a boltokban. Végül pedig ott a mozgás lehetősége, már nem kell mindenáron zárt termekbe, csoportos órákra járnod. Egyre gyakrabban edzhetsz a szabadban sőt, erre talán most a legalkalmasabb az idő.
Nyár
Nyáron azért olyan könnyű életmódot váltani, valamint fogyni, mert a meleg miatt eleve kalóriaszegényebb, könnyedebb fogásokat kívánunk. Senkinek nincs kedve ilyenkor nehéz, tömény, tipikusan télies fogásokat enni. Mindenki inkább készít valamilyen finom és gyors tésztaételt, salátát, vagy csak eszik egy nagy adag dinnyét a kánikulában.
Sokat jövünk-megyünk, ami persze magában tartogatja a kalóriacsapda esélyét (pl. egy all inclusive nyaralás esetében), de a programválasztás sokat segíthet az életmódváltásodban. Ha egy aktívabb, pörgősebb programot, kikapcsolódást foglalsz, akkor sokkal inkább égetheted a kalóriákat, mint extrákkal gyarapodhatsz.
Sosem olyan széles a kínálat a boltokban a friss alapanyagokat illetően, mint nyáron, ebben az évszakban még a legfinnyásabbak is megtalálják az alakformáláshoz szükséges alapanyagokat, mégpedig kedvező áron.
A visszajelzések azonnal érkeznek, hiszen a lenge ruhákban rögtön észreveszik rajtad a változást. Nehézséget az okozhat, hogy a kánikulában sokan nehezen veszik rá magukat a mozgásra, de szerencsére erre is van megoldás. A parti sportok és a légkondicionált termek kényelmes lehetőséget kínálnak rá, hogy átmozgasd a testedet.
Ősz
Ősszel is nagyon finom zöldségek és gyümölcsök állnak a rendelkezésünkre, amik segíthetnek, hogy az életmódváltásba belevágj. Nagy előny, hogy a nyári sürgés-forgás után visszaáll a megszokott menetrend, beindulnak a dolgos munkanapok, amiknek köszönhetően egyszerűbb rutinszerűvé tenni a rendszeres edzést.
A kánikulának búcsút inthetünk, ami egyúttal azt jelenti, hogy újabb motiváló erőt kapunk ahhoz, hogy nekivágjunk a sportnak, márpedig az izomtömeg növelése alapvető, ha szeretnél formásodni, valamint fogyni.
Némi nehézséget jelenthet, hogy ősszel hajlamosabbak vagyunk elkényelmesedni, visszatérni az édesebb, tartalmasabb fogásokhoz. Nem túl motiváló az sem, hogy messze van a következő bikiniszezon.
Tél
Télen sokan váltanak életmódot, különösen az évforduló környékén, pedig talán ez az évszak a legkevésbé alkalmas arra, hogy belevágjunk a változtatásba. Ennek oka részben az, hogy továbbra is távolinak tűnik az idő, mikor kibújunk a meleg és hosszú pulóverekből. Ráadásul az ünnepek során kevesen vannak azok, akik éppen a diétájukra akarnak koncentrálni.
Bár a kereskedelemnek köszönhetően távolról sem olyan szűk a friss alapanyagok listája, mint régen, azért jóval kisebb listáról válogathatunk a friss, egészséges ételeket tekintve. A szervezetünk is inkább a raktározódásra áll át, sokan gyakorlatilag automatikusan felszednek néhány kilót. Ez egyébként a legtöbbekről ugyanilyen észrevétlenül olvad le a meleg hónapokban.
Nehezítő körülmény a nagy hideg is, kinn legfeljebb a téli sportok várják a bátor jelentkezőket, maradnak tehát a csoportos órák és a konditerem.
Sokan azonnal iszkolnak haza a munka után, ahol a kevesebb program miatt gyakran inkább az evésé a főszerep. Az őszi-téli időszak mellett szólnak azonban az olyan wellness programok, mint amilyen pl. a szaunázás, valamint a különféle testkezelések, ezekre a többség inkább a hideg hónapokban kerít sort. Már csak azért is, mert gyakran hagynak maguk után lila foltokat, amiket így nem kell rejtegetni.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!