Gyerekkorunkban az „úgyis lebomlik” jelige alatt legtöbben almacsutkákat vagy banánhéjakat dobáltunk el a legnagyobb nyugalommal, és bár előbb-utóbb valóban ez történik velük, a folyamat korántsem olyan egyszerű, mint ahogyan azt gondolnánk. Persze egy almacsutkának nem kell több száz év, mint egy műanyagzacskónak, de nem is egy-két hétről van szó. Minden attól függ, hogy milyen környezetben dobjuk el – nagyon számít például az adott talaj, és a helyi élővilág.
Az élővilág egyébként az, ami komolyan sérülhet akkor, ha rendszeresen szemetelünk akár ezekkel a lebomló hulladékokkal is.
Az út mentén eldobott szemét ugyanis arra késztetheti az azt elfogyasztó állatokat, hogy gyakrabban keressenek élelmet az utak mentén – ez pedig ahhoz vezethet, hogy több állatot ütnek el az autók, mint korábban.
Azzal is gond lehet, hogy nem odaillő élelmiszert kapnak azok az állatok, amelyek más étrendhez vannak szokva, ezzel rövid- és hosszú távon is probléma lehet: előbbi az állatok egészségét, utóbbi pedig a populáció fogyatkozását vagy gyengülését jelenti. Olvass még a témában
