A banán az egyik legnagyszerűbb gyümölcsünk, hiszen amellett, hogy rengeteg egészségügyi előnnyel büszkélkedhet, egész évben könnyen beszerezhetjük. Ha viszont többet veszünk belőle, mint amennyi rövid időn belül elfogyna, jól tudjuk, hogy hamarosan elkezd megbarnulni. De attól, hogy így már kevésbé mutatós, még lehet finom, így ha nem látsz rajta egyébként gyanús jelet vagy nem tapasztalsz furcsa szagot, akkor többféleképpen is nyugodtan felhasználhatod.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
A tested gyenge pontja a csillagjegyed szerint
1/6 Dobj össze egy zabkekszet
Ha van otthon egy csomag zabpelyhed, akkor az érett banánoknak már biztosan találsz jó helyet. Még egy kis mogyoró- vagy mandulavaj hozzáadásával isteni zabkeksz gyúrható belőlük. Ízlés szerint adhatsz még hozzájuk csokicseppeket is. Ezután formázz kis korongokat, és kerüljenek egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. Előmelegített sütőben nagyjából 10-15 perc alatt meg is sül, ha pedig kihűl, frissen el is fogyaszthatjátok mindet, vagy ha későbbre is maradna, a konyhapulton egy légmentesen záródó edényben nagyjából 2-3 napig eláll.
2/6 Add hozzá a reggeli zabkásádhoz
Ha szereted az édes zabkását, akkor nagyszerű ötlet lehet az is, ha leturmixolt érett banánt keversz hozzá, és állni hagyod egy éjszakán át. De akár az is jó opció lehet, ha reggel gyorsan csak rászeletelsz egy darab érett banánt. Ezután meghintheted fahéjjal, cukrozatlan kakaóporral, és persze különféle olajos magvak, például dió, mandula vagy mogyoró is kerülhetnek rá.
A banános muffin egy roppant egyszerű, de nagyszerű opció, ha gyorsan fel szeretnél használni néhány megbarnult banánt. Remekül megfékezi az édesség utáni vágyat, és viszonylag hamar el is telít, így arra is kisebb lesz az esély, hogy túledd magad vele. Hogy pontosan hogyan sütöd meg, az rád van bízva, de a legtöbb muffin receptbe remekül illik a banán, és egyéb nagyszerű hozzávalókkal, például mogyoróvajjal, dióval vagy néhány szem friss gyümölccsel is feldobhatod ezt az egyszerű, de nagyszerű süteményt.