Végül pedig nem követték el ugyanazt a hibát
Jessica és családja fontosnak tartotta a türelmet fókuszba helyezni. A korábbiakból tanulva felismerték, hogy a változások bevezetése nehézségekkel járhat, és időt, támogatást adtak egymásnak ezen az úton haladva. Nyitottak maradtak a kommunikációra és a támogatásra, hogy könnyebben alkalmazkodhassanak az új élethelyzethez.
Jessica és családja álomélete végre valóra vált. Hosszú utat jártak be ahhoz, hogy eljussanak ide, több mint 2 év telt el az elhatározás és a tényleges megvalósulás között. De immáron megtalálták a rájuk váró kis házat és a mindennapjaikban is hatalmas változások álltak be. Kevesebbet kell költeniük, amit megfejeltek azzal, hogy sokkal tudatosabban vásárolnak, a rendelkezésükre álló helynek megfelelően gondolkoznak és becslésük szerint legalább 50%-kal csökkentették ingóságaik számát. Ez pedig kevesebb teendőt, még kevesebb stresszt, ellenben sokkal több időt biztosít az élet élvezetére.
Nyitókép: Nazar Rybak/istockphoto.com Olvass még a témában
Nincs bajom a Halloweennel, de az otthonomba nem engedem be – és erre több okom is van
Ez az 5 leggyakoribb ok, amiért elveszítik varázsukat a hosszú távú kapcsolatok
„A férfiak félnek az özvegy nőktől és igazuk van” – özvegyek történetei
„Többet kerestem, a végén mégis én maradtam nincstelen” – neked mit tanított a válás a pénzről?
Következő cikkünkSpirituális „programozással” elérheted, hogy az eszed és a szíved ugyanazt súgjaAz NLP (neurolingvisztikus programozás) módszer segít a tapasztalataink rendszerezésében, gondolkodásunk, hitrendszerünk újraértékelésében. Spirituális változata a szeretetre, a tudatosság növelésére, az emberek különbözőségére és hasonlóságára helyezi a hangsúlyt.Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






