Vadak nevelték, és sosem tanultak meg beszélni: a leghíresebb farkasgyerekek történetei
Maugli története igazi mesének hangzik, pedig a valóságban is akad példa arra, hogy gyerekeket a vadonban, állatok nevelnek…
2015.01.06.
Maugli története igazi mesének hangzik, pedig a valóságban is akad példa arra, hogy gyerekeket a vadonban, állatok nevelnek…
A szabad internet és Kína kapcsolata eddig sem volt rózsás, legutóbb azonban a kormány olyan váratlan, és nagy…
A magyarok mindenhol ott vannak. Ahol pedig megjelennek, igyekeznek nyomot hagyni, maradandót alkotni. Sanghajban is. A 23 milliós…
Korábbi összeállításainkból már kiderülhetett számodra, hogy minden hónapra jut néhány őrült világnap. Az év kezdete sem jelent kivételt…
Ismét lapoztunk egyet a naptárban – pontosabban levettük a régit a falról, és felraktuk helyette az újat. Ebből…
Az újévi fogadalomtétel már-már hagyománynak számít, sokan bele is építik a szilveszteri buliba a rutinját. De miért teszünk…
A szilveszteri bulitól a legtöbben igencsak sokat várnak, még a felnőttek között sem ritka a komoly készülődés. Bár…
Sokkal többen kapták meg az év embere titulust, mint azt gondolnád. Sőt, te magad is voltál Az év embere,…
Az otthon, vagy mások házában eltöltött szilveszteri dínomdánom nem csak kamaszkorunkban lehet felejthetetlenül izgalmas és különleges, felnőttként is…
Nem nehéz belátni, miért tekintették egyes korok nyelvészei a nyelvet élő organizmusnak, hiszen mindig változik, alakul, a szókincs…
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.