Biztosan találkoztál már olyan emberrel, aki az átlagnál szorongóbb, akár olyan helyzeteken is aggódik, amelyek másoknak nem okoznak gondot. Ha szeretnél rá figyelni, vedd komolyan az érzéseit és tanuld meg, hogyan kommunikálj vele!
Minden érzelemre szükségünk van, akár kellemes, akár rossz érzést keltő: ilyen a szorongás is. Funkciója szerint ébren tartja az érzékeinket, felkészít a veszélyre, tehát nagyon is helye van időnként. Gyakran felbukkanva, szinte állandósulva viszont pokollá teheti az életet. Nem mindegy, hogyan viszonyulunk egy szorongással küzdő emberhez, aki a félelem és fenyegetettség érzésével küzd. Még ha számunkra érthetetlen is az aggodalma, a különböző helyzetekre való reakciója, akkor is meg kell próbálnunk komolyan venni a félelmeit.
Aki nem szenved szorongásos zavaroktól – amikor is a szorongás túl sokáig tart vagy túl intenzív a helyzethez képest – az gyakran nem érti, miért nem tud az illető egyszerűen csak megnyugodni és tovább lépni. Ha nem tudjuk, hogyan támogassunk egy szorongó embert, akkor legalább azzal legyünk tisztában, mit ne mondjunk neki semmiképp.
1. Nyugodj meg!
Amikor ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el, az olyan érzést kelt a szorongó személyben, mintha ő lenne a világ legostobább embere, akinek még ez az egyszerű dolog sem jutott az eszébe. Sokkal inkább azt érzi, hogy nem veszik komolyan vagy nem tudnak, nem akarnak vele foglalkozni. Képzeljük magunkat valamilyen nehéz helyzetbe, például betörtek a lakásunkba, mindent elvittek és gondoljunk bele, mennyire lenne vigasztaló, ha valaki azzal jönne, hogy nincs nagy baj, nyugodjunk csak meg.
Mit mondjunk akkor helyette? Sokkal nagyobb empátiáról tesz tanúbizonyságot, ha elismerjük, hogy a másik valóban nehéz helyzetben van és biztosítjuk róla, hogy szívesen támogatjuk. Mondhatjuk például, hogy “biztosan nehéz most neked, miben tudnék segíteni?” Konstruktív, támogató légkört teremtünk ezáltal, ami máris képes oldani a szorongást.
2. Egyszerűn csak ne gondolj rá!
Idézzük fel magunkban, milyen is az, amikor a fejünkbe ragad egy gondolat, egy dallam, bármi, ami csak úgy oda került és nem távozott. Segített volna, ha azt mondja valaki, hogy ne gondoljunk rá és akkor eltűnik? Valószínűleg nem.
A szorongás is gondoltvezérelt. Belső kényszer, hogy féljünk valamitől, ami nem jelent ugyan valós veszélyt, mégis elindul bennünk egy védekező mechanizmus.
A veszély sosem következik be, de a tőle való félelem, a készenléti állapot mégis megmarad, ezért szorongunk. Ugyan hogyan lehetne nem gondolni erre a feszítő belső érzésre? Ha olyan egyszerű lenne, valószínűleg már magunktól rájöttünk volna, hogy ez a megoldás. Az ilyenfajta biztatás kicsit azt sugallja, hogy nem olyan bonyolult a helyzet, ezért ha nem tud magán segíteni valaki, akkor az az ő gyengesége.
Ehelyett inkább beszélgessünk a szorongást kiváltó tényezőről, például, ha egy ismerősünk fél a repüléstől és ez váltja ki erős szorongását, akkor „ne gondolj rá” helyett többet segít a támogató attitűd. „Tudom, hogy nem rajongsz a repülésért, de máskor is utaztál így és gond nélkül leküzdötted a félelmed. Biztosan most is képes leszel rá.” Sokkal inkább azt sugallja, hogy értjük, miben van benne a másik, támogatjuk és képesnek tartjuk arra, hogy megküzdjön a problémával. Már maga ez a hozzáállás rengeteget segít, hogy a szorongó barátad jobban érezze magát.