Címlap / Életmód / Táplálkozás / Hogyan kerüld a visszahízást a diéta...

Hogyan kerüld a visszahízást a diéta befejeztével?

Csak szép fokozatosan

Sokan azzal rontják el hónapok kőkemény munkáját, hogy a diéta végeztével mindent befalnak, amit csak érnek. Nos, ez az, amit el kell felejtened és csak szép fokozatosan szabad visszatérned az átlagosnak mondható étrendhez.
De nem a korábbi életmódodhoz, hiszen akkor éppúgy el fogsz hízni, ahogy az nemrégiben is megtörtént. Az, hogy leadtál néhány kilót, még egyáltalán nem „mentség” arra, hogy gondolkodás nélkül elkezdd tömni magadba azt, amit néhány hete még messziről el kellett kerülnöd.

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni

Most már „bűnözhetsz” egy kicsit

A fokozatosság ellenére, most már nyugodtan „bűnözhetsz” egy kicsit, hiszen a diéta, majd az életmódváltás nem jelenti azt, hogy soha nem ehetsz fagyit, vagy egy szelet tortát, valamint örökké kerülnöd kell a vörös húsokat.
A megoldás kulcsa a megfelelő elkészítési módokban, valamint a mértéktartásban rejlik. A kedvenc sütidet elkészítheted energiaszegényebb formában is, s ha csak egy fél adagot sütsz egyszerre, valamint abból is jóval kevesebbet eszel, mint korábban, akkor nyert ügyed van.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Négy csillagjegy, akinek ősszel újra kinyílik egy régi ajtó
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.