Ha visszagondolok arra, hogy melyik sorozatot szerettem a legjobban tinédzser koromban, egyértelműen a Monk – A flúgos nyomozó jut eszembe, talán pont azért, mert minden egyes részében olyan különlegesen oldotta meg az aktuális bűnügyet, mint amilyen ő maga. A megannyi fóbiája és különleges szokásai közé tartozott az is, hogy kizárólag egy bizonyos márka ásványvizéből volt hajlandó inni, még akkor is, amikor a kiszáradás fenyegette. De vajon tényleg lehet, hogy annyira másnak érezte azt a vizet? Na és az miért lehet, ha mi csak egy bizonyos fajta vizet iszunk szívesen, vagy inkább csak más folyadékot fogyasztanánk?
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Tudományos oka lehet annak, ha nem szereted a víz ízét
Vannak, akik úgy gondolják, hogy minden víznek ugyanolyan az íze. Ezzel én azóta biztosan nem értek egyet, hogy egy nagyobb vidéki város után évekig a fővárosban éltem, és ott is megkóstoltam a csapvizet. Még egyes kerületekben is másnak tűnt az íze, de az ásványvizekből is a mai napig megvannak a kedvenceim. Mostanra pedig már azt is tudom, tudományos oka lehet annak, ha míg van, akinek minden víz egyformának tűnik, addig másnak kifejezetten egy-egy márka terméke vagy település vize érződik másnak.