A legpazarlóbb országok: TOP 10 ország, ahol a legtöbb élelmiszert dobják ki
Míg számos, fejlett, nyugati országban a túlsúly, az elhízás okoz komoly egészségügyi kockázatot, addig a Föld másik felén…
2023.09.15.Míg számos, fejlett, nyugati országban a túlsúly, az elhízás okoz komoly egészségügyi kockázatot, addig a Föld másik felén…
A Föld a lakóhelyünk, amit óvnunk és ápolnunk kellene, akár csak a kertünket, vagy lakásunkat. Olyan alapvető számunkra…
Akinek nagyon elege van már a kánikulából, talán megkönnyebbüléssel fogadja, hogy az igazán embert próbáló nyarakat nagy valószínűséggel…
A szakértők szerint fontos, hogy az otthonodat is boldog hellyé tedd, ehhez pedig az alábbiakra mindenképpen szükséged van.
Léteznek emberek, akik nyugalmukkal gyógyítanak másokat. Nyugodt csak akkor lehet az ember, ha békében él önmagával és a…
Ahogy egyre többet tudunk meg az állatvilágról, úgy érzem napról napra jobb döntésnek, hogy növényi étrendet követek.
Mindig is irigyelted azokat, akik egy lepukkant albérletből vagy egy kollégiumi szobából is csodás, szerethető és otthonos teret…
A 19. századi szőrmekereskedelem a vidrákat a kihalás szélére sodorta, számuk azonban lassan visszaáll. Ezeknek a játékos lényeknek…
Ha te is eljátszottál a gondolattal, úgy ez a cikk neked szól: segítünk, hogy környezettudatosabb legyél, alig pár…
Úgy tűnik, a légszennyezés értéke sokkal hamarabb tér vissza a „normális” szintre, mint a mindennapi életünk.