Úgy tűnik, tudnak számolni a halak! Sokkal okosabbak, mint gondoltuk

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Úgy tűnik, tudnak számolni a halak!...

Úgy tűnik, tudnak számolni a halak! Sokkal okosabbak, mint gondoltuk

Korábban már láttam videókat arról, hogy a halak is képesek kötődni az emberekhez sőt, játszanak is velük, így nem volt kétségem afelől, hogy pont ugyanolyan érzelmeik vannak, mint a többi állatnak. De még ennek tudatában is érdekes olvasni, amikor a kutatók arról számolnak be, hogy számolni tanították a halakat. 

A tested gyenge pontja a csillagjegyed szerint

Németországban készült az a tanulmány, aminek keretein belül egyszerűbb matematikai feladatok megoldására bírták rá ezeket a különleges élőlényeket. 

Megtanítottuk az állatokat egyszerű összeadások és kivonások elvégzésére” – magyarázta Dr. Vera Schluessel, a Bonni Egyetem Állattani Intézetének munkatársa. 

Olvass még a témában

Olyan intelligensek a halak, mint a madarak és az emlősállatok

A kísérlet alatt a halaknak egy kezdeti értéket kellett növelniük vagy csökkenteniük eggyel. A későbbiek során bonyolították a műveleteket és az eredmények a kutatókat is meglepték. Ennek oka az volt, hogy voltak olyan felmérések, amelyek szerint a halak memóriája egyes esetekben csupán három másodpercig tart, de az új tanulmány szerint erről szó sem lehet. A halak ugyanis képesek voltak egytől-ötig kivonni és összeadni. Ez pedig azt jelenti, hogy a készségeik egyenrangúak más, eddig vizsgált állatfajokkal. Tehát a halak is olyan intelligensnek bizonyultak, mint a madarak és az emlősállatok. 

A sikeres halak a véletlennél jóval magasabb arányban számoltak helyesen és ez ismét felveti a kérdést, milyen rejtett képességeik lehetnek” – tették hozzá a szakértők.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Milyen partner illik hozzád a születési hónapod szerint?
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.