A mai gyerekek utálnak olvasni. Van megoldás a könyvek megszerettetésére
A szakemberek szerint az az oka annak, hogy egy gyerek nem olvas, mert nem érinti őket meg maga…
2022.04.07.
A szakemberek szerint az az oka annak, hogy egy gyerek nem olvas, mert nem érinti őket meg maga…
Az alábbi játékokat nemcsak a kertben, de az erdőben, esetenként a lakásban is lehet játszani. A leírás szerint…
Soha nem gondoltam, hogy ezzel a kérdéssel érdemben kell foglalkoznom, arra pedig főleg nem, hogy írnom is kell…
Egy felelősségteljes szülő egy tanévben legalább két szülői értekezleten részt vesz. Az elsőn és az utolsón. A szülők…
Mit igyanak a gyerekek farsangkor? Receptjeink alapján a könnyen beszerezhető, egészséges hozzávalókból a kicsik maguk is elkészíthetik az…
Ma véletlenül meghallottam egy dalt, amit gyerekkoromban apám megtanított nekem, a Bordódi Kristóf-ot. Eszembe jutott a gyerekkorom, és…
Anyaként talán természetes, hogy sokkal jobban aggódom a gyermekeim egészségéért, mint a sajátomért. Mindketten iskolába járnak, az ő…
Emlékszel még, gyerekként mi szerettél volna lenni, ha felnősz?
A vírus megjelenésekor szülőként picit hátradőlhettünk: oké, nem játszunk vele, de legalább a gyerekeinket nem veszélyezteti. Aztán kiderült,…
A társkeresőn szereplő úriemberek adatlapjait pörgetve egy nő önkéntelenül is ellágyul egy kicsit, ha olyan képeket lát egy…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.