Soha nem gondoltam, hogy ezzel a kérdéssel érdemben kell foglalkoznom, arra pedig főleg nem, hogy írnom is kell majd róla.
Mert bizony ez olyasmi, amiről egyszerűen muszáj beszélnünk. Bármennyire is óvjuk, védjük a gyermekeinket, a háború éppúgy beférkőzik a mindennapjainkba, ahogy két éve a koronavírus tette. Sokszor magam sem hiszem el, hogy a lányom ilyen körülmények közé született, mert amikor megfogant, még szó sem volt hasonlókról, az emberben fel sem merült, hogy ilyen problémákkal néz majd szembe a közeljövőben.
Emlékszem, mikor anno berobbant a vírus, néma csöndben ültem a híradó előtt. A kislányom békésen aludt az ágyában, bennem pedig az fogalmazódott meg, hogy ez egy párhuzamos valóság és nem is akarom elhinni, hogy az történik, amit a tévében látok és a hírekben olvasok.
Aztán ezt is megszoktuk, és elkezdünk együtt élni vele, sokszor bosszankodtunk, máskor szomorkodtunk és igazságtalannak tartottuk ezt az egészet. Most pontosan ugyanígy ültem le a tévé elé, ugyanezek a gondolatok merültek fel és nagyon keserű Déjà vu érzések kezdtek el mocorogni bennem. Sokkal jobban megijesztett a helyzet közelsége és valóságossága, mint a pandémia idején. Valószínűleg azért is, mert utóbbinál az elejétől kezdve azt hallgattuk, hogy „az idősebb korosztály az igazán veszélyeztetett”.
Most viszont nem csak a szüleinkért és magunkért aggódunk, hanem a gyerekeinkért is. Nem csoda, ha ez teljesen kiborítja az átlagembert.
Ennek tükrében pedig mondhatjuk, hogy igazán nehéz tiszta fejjel gondolkozni, helyesen cselekedni, higgadnak maradni és jól példát mutatni, mikor felnőttként sem lehetünk tényleg semmiben biztosak.
Fontos, hogy ne legyen tabu a háború
Egy ideig mindenki próbálta óvni a gyerekeket a koronavírus-hírektől, de aztán gyorsan rá kellett jönnünk, hogy ez lényegében képtelenség. Most ugyanez a helyzet a háborúval: mivel mindenhonnan ez folyik ránk, nem tudjuk kivédeni, hogy beszéljünk róla a gyermekünkkel. A szakértők azt javasolják, ne várjunk túl sokáig ezzel, mert sokkal rosszabb, ha a gyermekek alternatív forrásokból, fél információkból gyűjtik az ismereteiket.
Így jóval nagyobb az esélye, hogy traumát élnek át, félni kezdenek egy láthatatlan veszélytől és elkezdenek szorongani. Azzal, hogy titkolózunk, leépítjük a bizalmat és azt éreztetjük, valamit el kell hallgatni, valami miatt aggódni kell, ami érezhető módon még tovább növeli a feszültségüket. Ami pedig még ennél is rosszabb: nem mernek majd kérdezni és a szülőkbe vetett hitük és szép lassan csökkenni kezd. Ezt pedig meg kell előzni!
Beszélj vele, bármennyire is nehéz
Természetesen szó sincs arról, hogy ijesztgetni kell a gyerekeket, bármilyen formában videókat, képeket nézni velük. A szakértők mindig külön kérik a szülőket, hogy zárják ki a médiát, amennyire csak lehet. Ez valóban fontos! A gyerekek sajnos, vagy nem sajnos, de kipótolják a „hiányzó részeket” a fantáziájuknak köszönhetően, és jellemző módon jóval ijesztőbb lesz a végeredmény, mint várnánk. Önállóan egy sokkal nagyobb szörnnyel kell felvenniük a harcot, de ha vázoljuk a helyzetet, akkor ezt elkerülhetjük. Tudom, hogy ez nem könnyű, mert nekem is át kellett rajta esnem.
Mindig nagyon lényeges, hogy a gyermekek életkorának megfelelően beszéljünk az adott szituációról. Tehát egy kisgyermek számára bőven elég azt mondani, hogy nem minden ember jó, és sajnos a háborúban a felnőttek veszekednek egymással. Sokan vannak, akik szeretnék, ha kibékülnének, de amíg erre sor kerül, addig sajnos vannak olyan következmények, amikkel számolnunk kell. Pl. azzal, hogy lesznek, akik a mi országunkban laknak majd, amíg kibékülnek a többiek. Itt pedig már jöhet is a tettlegesség, érzékenyítés, akár bevonhatjuk a gyermeket is az adakozásba, egy csomag összeállításába, hiszen a felnőtteknek is oldja a feszültségét, ha úgy érzik, tudnak valamit tenni az ügy érdekében.
A szakértők szerint nagyon fontos, hogy olyan kifejezéseket használjunk, amik nem ijesztőek a kicsik számára, tehát ne emlegessük feleslegesen a halált, a sérüléseket, a robbanásokat, stb.
Nyugtasd meg
Semmiképpen se említsünk olyanokat, hogy családokat szakítanak szét, apukáknak kell harcolniuk egymással, stb. Mivel ezek a hírekben is minden nap bemondásra kerülnek, a gyerekek jelenlétében próbáljuk letekerni a hangerőt a rádióban, ne hallgassuk háttérzajként a híradót, nyomjuk ki a reklámokat a videómegosztókon és így tovább. Nem tudjuk teljesen kizárni a híreket, de már a csökkentés is sokat jelent.
Ellenben fontos kihangsúlyoznod, hogy a háború meglehetősen messze van tőlünk, még ha a valóság kicsit más. Pl. a „szomszédos ország” kifejezés is ijesztő lehet a gyerekeknek, hiszen számukra a szomszéd a mellettetek levő házat jelenti és ez távolról sem megnyugtató.
Arra kell törekedned, hogy kiemeld: a háború messze van, és ti biztonságban vagytok. Együtt maradtok, együtt lesztek, együtt megoldjátok!
Olvass sok-sok mesét
Tudni kell azt is, hogy a gyermekek igen nagy arányban az olvasott mesén keresztül képesek feldolgozni a történteket. Azok a mesék segítenek most, amikben a jó és a rossz összecsap, de végül mindig a jó kerekedik felül. Sajnos ez a valóságban nem mindig állja meg a helyét, de a mese az ősbizalmat erősíti a gyermekekben, ami alapvetően lényeges ebben a felállásban.
Saját magadon is dolgoznod kell
Olyan helyzetbe kerültünk (újból), amikor olyannal kell megküzdenünk, amivel a mi generációnknak eddig nem kellett. Természetes, hogy ez ijesztő, lehangoló és mindenkit stresszel, hiszen mindenkit érint. Még azokat is, akik nem követik a híreket, akik nem merülnek el a témában: mindenki szenvedni fog az átszervezésektől, az anyagiak átcsoportosításától és persze az egyébként is magas árak további emelkedésétől. Hogy a tervezhetőségről ne is beszéljünk…
Ettől függetlenül szülőként muszáj erőt vennünk magunkon, és testhezálló megküzdési stratégiákat keresnünk, megtalálnunk a biztonságunk forrását. Sajnos mi sem tudjuk, mi lesz a végeredmény, nem tudjuk, meddig tart is mire számíthatunk, de ez olyan teher, amit semmiképpen sem szabad a gyermekeink vállára tennünk. Ezzel nekünk, felnőttként, adott esetben szakértő segítségével kell megküzdenünk, és nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne óvjuk a gyermekeink érdekeit a végsőkig.
Ehhez pedig az kell, hogy ne legyintsük a kicsik kérdéseire, kellő figyelmességgel és körültekintéssel válaszoljuk meg azokat.
Nem kell megjátszani a hőst, nem kell azt mutatnunk, hogy mindent tudunk és semmitől sem félünk. De azt tudatosítani kell, hogy minden, amit most mutatunk, az példaként áll gyermekeink előtt és ők e minta alapján fogják kezelni a saját stresszhelyzeteiket. A kérdés az, hogy milyen mintát szeretnénk eléjük vetíteni? Egy komolytalan, vagy pánikba eső, esetleg agresszív, érzelmeket elfojtó mintát, vagy egy megértő, lehetőségeihez mérten kiszámítható, kommunikáló, tervező, megoldást és békét kereső példát.