Mert bizony ez olyasmi, amiről egyszerűen muszáj beszélnünk. Bármennyire is óvjuk, védjük a gyermekeinket, a háború éppúgy beférkőzik a mindennapjainkba, ahogy két éve a koronavírus tette. Sokszor magam sem hiszem el, hogy a lányom ilyen körülmények közé született, mert amikor megfogant, még szó sem volt hasonlókról, az emberben fel sem merült, hogy ilyen problémákkal néz majd szembe a közeljövőben.
Emlékszem, mikor anno berobbant a vírus, néma csöndben ültem a híradó előtt. A kislányom békésen aludt az ágyában, bennem pedig az fogalmazódott meg, hogy ez egy párhuzamos valóság és nem is akarom elhinni, hogy az történik, amit a tévében látok és a hírekben olvasok.
Aztán ezt is megszoktuk, és elkezdünk együtt élni vele, sokszor bosszankodtunk, máskor szomorkodtunk és igazságtalannak tartottuk ezt az egészet. Most pontosan ugyanígy ültem le a tévé elé, ugyanezek a gondolatok merültek fel és nagyon keserű Déjà vu érzések kezdtek el mocorogni bennem. Sokkal jobban megijesztett a helyzet közelsége és valóságossága, mint a pandémia idején. Valószínűleg azért is, mert utóbbinál az elejétől kezdve azt hallgattuk, hogy „az idősebb korosztály az igazán veszélyeztetett”. Olvass még a témában
Most viszont nem csak a szüleinkért és magunkért aggódunk, hanem a gyerekeinkért is. Nem csoda, ha ez teljesen kiborítja az átlagembert.
Ennek tükrében pedig mondhatjuk, hogy igazán nehéz tiszta fejjel gondolkozni, helyesen cselekedni, higgadnak maradni és jól példát mutatni, mikor felnőttként sem lehetünk tényleg semmiben biztosak.
Fontos, hogy ne legyen tabu a háború
Egy ideig mindenki próbálta óvni a gyerekeket a koronavírus-hírektől, de aztán gyorsan rá kellett jönnünk, hogy ez lényegében képtelenség. Most ugyanez a helyzet a háborúval: mivel mindenhonnan ez folyik ránk, nem tudjuk kivédeni, hogy beszéljünk róla a gyermekünkkel. A szakértők azt javasolják, ne várjunk túl sokáig ezzel, mert sokkal rosszabb, ha a gyermekek alternatív forrásokból, fél információkból gyűjtik az ismereteiket.
Így jóval nagyobb az esélye, hogy traumát élnek át, félni kezdenek egy láthatatlan veszélytől és elkezdenek szorongani. Azzal, hogy titkolózunk, leépítjük a bizalmat és azt éreztetjük, valamit el kell hallgatni, valami miatt aggódni kell, ami érezhető módon még tovább növeli a feszültségüket. Ami pedig még ennél is rosszabb: nem mernek majd kérdezni és a szülőkbe vetett hitük és szép lassan csökkenni kezd. Ezt pedig meg kell előzni!
