A kuckós otthon és a zsúfolt lakás között néha egészen vékony a határ. Az egyikben jólesik elnyúlni a kanapén egy takaróval és egy csésze teával, a másikban viszont már azt érzed, hogy ha még egy díszpárnát vagy kis asztalt beteszel, valaminek ki kell költöznie.
Pedig a hangulatos, otthonos térhez nem feltétlenül kell rengeteg dekoráció. Sőt, éppen néhány tipikus lakberendezési szokás miatt lesz egy helyiség inkább túlzsúfolt, mint kuckós. Ha nálad is kezd kicsit sok lenni mindenből, ezeket érdemes végignézni.
1. Minden üres felületre kerül valami
Ha látsz egy üres helyet a komód tetején, elkezdesz gondolkodni azon, hogy mi férne oda? Gyertya, váza, könyvek, képkeret, tálca, kis szobor… és mire észbe kapsz, a komód már inkább egy dekorációs polc, mint használható bútor. Olvass még a témában
„Egy szatyor NDK-s pornó, és mellette egy szőke paróka” – Bizarr dolgok, amiket előző lakók hagytak a lakástulajdonosokra
Tudtad, hogy egy teafilterrel kitakaríthatod a fürdőszobádat?
10 növény, amit most ültess el, ha tavasszal már az első meleg napokon virágokat szeretnél látni
A vibráló nyári kert titka az 5-4-3-2-1 módszer
Nem kell minden üres felületet kitölteni. A tudatosan meghagyott hely legalább annyira fontos része a berendezésnek, mint maga a dekoráció.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






