5 film, ami garantáltan adventi hangulatba hoz
Egyre korábban sötétedik, amit persze megélhetnénk bosszankodva is, de örülhetünk is neki, hiszen ez egyben azt is jelenti,…
2020.11.09.
Egyre korábban sötétedik, amit persze megélhetnénk bosszankodva is, de örülhetünk is neki, hiszen ez egyben azt is jelenti,…
Heroikus küzdelem, felnövéstörténet, katartikus győzelem vagy épp vereség és emlékezetes tanulság. A legnagyobb sportsikerekben minden megvan, ami egy…
A koronavírus miatt a brit filmforgatás egy időre teljesen leállt, az újjáinduláskor pedig a szakma szigorú előírásokat vezetett…
Puha pulcsi, színes sálak, falevelek, eső és forró tea. Itt az ősz, és az indiánnyár utolsó napsütötte pillanatai…
Egy film sikeréről sokat elárul az, hogy a bemutatót követő hetekben hányan nézik meg a mozikban. De valójában…
Egy jó dal rögtön vidámabbá tesz, pláne, ha még egy klassz történet is épül köré. Ezért imádjuk annyira…
Kikapcsolódásképp legtöbbször sorozatokat, vagy izgalmas filmeket választunk, esetleg olyan alkotásokat, amelyek igaz történeten alapulnak. Ha szeretnénk bővíteni a…
Napjainkban szerencsére elindult egy folyamat, aminek eredményeképpen egyre több erős női főszereplőt látunk a filmvásznon, de azért a…
Filmek terén az idei év elég izgalmasnak ígérkezett, azonban a koronavírus megjelenése keresztbe tett ennek az iparágnak is.…
A Netflix kínálatából hosszasan válogathatsz a legjobb filmek és sorozatok között, de ha a legfelkapottabbakat már megnézted, és…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.