Van egy furcsa pillanat, ami időről időre visszatér az életemben. Amikor minden rendben van, nincs konkrét probléma, nincs sürgős határidő, nincs konfliktus. Mégis valahol mélyen bennem ott dolgozik a szorongás. Egy halk, de kitartó érzés, hogy ez így nem maradhat sokáig. Hogy biztos történni fog valami rossz.
Sokáig nem értettem ezt. Azt hittem, egyszerűen túl aggódó vagyok, vagy nem tudok örülni annak, ami jó. Kicsit még szégyelltem is: hogyan lehet az, hogy amikor végre minden nyugodt, én akkor sem tudok megnyugodni?
Később kezdett összeállni a kép. Hogy ez az érzés nem a jelenről szól, hanem a múltról. Hogy nem az történik, hogy „valami baj van”, hanem az, hogy a testem és az idegrendszerem még mindig úgy működik, mintha bármikor jöhetne a baj. Olvass még a témában
„Rettegek, hogy a feleségem elhagy” – Férfiak vallomásai a válástól való félelemről
Így aktiváld a jobb agyféltekédet. Sokkal kreatívabb leszel tőle!
Ezt hozza 2026. február 20. a numerológia szerint: rugalmasabb és kíváncsibb vagy a szokásosnál
Újra és újra: ennyi éven keresztül tesszük meg ugyanazokat a fogadalmakat
Mintha a nyugalom nem lenne biztonságos állapot, hanem inkább egy átmeneti szünet két feszültség között.
Amikor ezt először kimondtam magamnak – hogy talán a gyerekkori traumám dolgozik bennem –, furcsa módon egyszerre volt ijesztő és megkönnyebbítő érzés. Ijesztő, mert be kellett magamnak ismernem azt, hogy ez nem csak „rossz szokás”, hanem valami mélyebb. De közben meg is könnyebbültem, mert végre volt rá magyarázat.
Elkezdtem figyelni ezeket a helyzeteket
Azt vettem észre, hogy ilyenkor nem konkrét gondolatok jelennek meg, hanem inkább egy testi állapot. Feszültebb vagyok, nehezebb ellazulni, mintha folyamatosan „készenlétben” lennék. És ehhez aztán az agyam gyorsan gyárt történeteket: mi romolhat el, mi fog félremenni, hol van a hiba.
Ez egy idő után ez az érzelmi körhinta nagyon kiszámíthatóvá vált. Ha minden rendben ment, szinte automatikusan elkezdtem keresni, mi nincs rendben. Mintha nem tudtam volna elhinni, hogy létezhet tartós nyugalom.
Onnantól azonban, hogy felismertem, azt is tudtam, hogy meg fogom tudni állítani – még ha ehhez először dolgoznom is kell néhány dolgon. Az egyik legfontosabb, amit megtanultam, az az volt, hogy különbséget tegyek a jelen és a múlt között. Ez elsőre egyszerűen hangzik, de a gyakorlatban nem az. Mert amikor ez az érzés bekapcsol, nagyon meggyőző. Teljesen valóságosnak tűnik.
Ilyenkor próbálok megállni egy pillanatra, és végigvenni: mi történik most, ténylegesen? Van valós veszély? Vagy csak egy ismerős belső állapot tért vissza? Nem mindig sikerül azonnal „kikapcsolni” ezt az érzést, de már az is sokat segít, ha felismerem: nem feltétlenül a jelenre, nem egy valóban most fenyegető veszélyre reagálok éppen.
Az is segített, hogy megtanultam kicsit másképp viszonyulni a nyugalomhoz. Korábban, ha minden rendben volt, szinte reflexből elkezdtem „előre aggódni”, és mindezt azzal igazoltam önmagam előtt, hogy csak próbálok minden eshetőségre felkészülni.
Ma már próbálom tudatosítani: az előre gondolkodás és aközött, hogy nem élvezem a pillanatot, mert valami olyasmin aggódok, ami még meg sem történt, és talán nem is fog megtörténni, egyáltalán nem ugyanaz.
Ez persze nem mindig sikerül. Vannak napok, amikor még mindig beszippant ez az érzés, és nehéz kilépni belőle. De már nem ijedek meg tőle annyira, mint régen. Nem gondolom automatikusan, hogy „igazam van”, és tényleg baj lesz.
És közben lassan, nagyon lassan elkezdtem megtapasztalni azt is, hogy a nyugalom nem feltétlenül átmeneti állapot. Hogy lehet úgy is élni, hogy nincs folyamatos készenlét. Hogy a csend nem a vihar előjele, hanem néha tényleg csak csend. És ez egy olyan gondolat, amit nagyon szeretnék a világom részévé tenni.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
