Ilyenkor próbálok megállni egy pillanatra, és végigvenni: mi történik most, ténylegesen? Van valós veszély? Vagy csak egy ismerős belső állapot tért vissza? Nem mindig sikerül azonnal „kikapcsolni” ezt az érzést, de már az is sokat segít, ha felismerem: nem feltétlenül a jelenre, nem egy valóban most fenyegető veszélyre reagálok éppen.
Az is segített, hogy megtanultam kicsit másképp viszonyulni a nyugalomhoz. Korábban, ha minden rendben volt, szinte reflexből elkezdtem „előre aggódni”, és mindezt azzal igazoltam önmagam előtt, hogy csak próbálok minden eshetőségre felkészülni.
Ma már próbálom tudatosítani: az előre gondolkodás és aközött, hogy nem élvezem a pillanatot, mert valami olyasmin aggódok, ami még meg sem történt, és talán nem is fog megtörténni, egyáltalán nem ugyanaz.
Ez persze nem mindig sikerül. Vannak napok, amikor még mindig beszippant ez az érzés, és nehéz kilépni belőle. De már nem ijedek meg tőle annyira, mint régen. Nem gondolom automatikusan, hogy „igazam van”, és tényleg baj lesz. Olvass még a témában
„Szégyenszemre haza kellett költöznöm anyámhoz” – mi történt, amikor 30 felett visszakényszerültél a szülői házba?
Elbűvölnek, de ne dőlj be nekik – 4 születési hónap, aki profi a bókolásban
A legjobb üzleti döntésem az volt, amikor nemet mondtam egy visszatérő vendégnek
„Ő rákiabál a gyerekre, én nem” – A férjednek joga van másképp bánni a gyerekkel, mint ahogy te neveled őket
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
