Régen valahogy fokmérője volt a népszerűségnek, egy tininek hány barátja, ismerőse van. Ahogy viszont telnek az évek, bölcsesség is nő bennünk és felismerjük: vannak területek, ahol a minőség valóban sokkal fontosabb, mint a mennyiség. Lehet, hogy ez alkalmanként – főleg akkor, mikor éppen eltávolodsz valakitől – fájdalmat, magányosság érzetet okoz, de ez nem feltétlenül rossz dolog.
Már csak azért sem, mert a British Journal of Psychology 2016-os tanulmánya szerint az intelligensebb emberek automatikusan kevesebb baráttal veszik körbe magukat. Miért?
Mert ösztönösen érzik, hogy így jobban tudnak teljesíteni.
A két vezető kutató, Satoshi Kanazawa és Norman Li, akik az evolúciós pszichológia területén dolgoznak, érdekes összefüggésekre bukkantak. Az általuk végzett kutatás kimutatta, hogy míg a többség boldogsága javult a szociális kapcsolatok gyakorlása és a szeretteikkel való interakciók során, azok, akik rendkívül intelligensnek bizonyultak a tesztek alapján, boldogabbak voltak akkor, ha nem függtek túlzottan barátaiktól. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 27. a numerológia szerint: új kezdetek
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Ezt hozza 2026. szeptember 30. a numerológia szerint – rend és biztonság
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






